Közel kétszázezer Mercedes készült tavaly a kecskeméti gyárban

MTI   ·   2019.02.26. 16:10

Tavaly is meghaladta a százkilencvenezret a kecskeméti Mercedes-gyárban készült autók száma. A stuttgarti székhelyű Daimler AG tavaly világszerte 3,4 millió járművet adott el 2018-ban, mely az előző évit csaknem százezer járművel múlja felül. Ez a dízelbotrány hatásaira és a nemzetközi kereskedelmi vitákra való tekintettel eredményesnek számít – közölte Jörg Schmidt, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója a vállalat kedden tartott budapesti sajtótájékoztatóján.

A globális forgalomból a Mercedes-Benz Hungária Kft. kiemelkedő részesedést ért el, hiszen még sosem volt olyan év, amikor a magyar piacon négyezernél több személyautójuk kelt el. Különösen sikeres volt 2019 utolsó négy hónapja, ráadásul a haszongépjárművek eladása is bővült. A Mercedes-járművek teljes magyarországi értékesítése 2015 óta megduplázódott, ezzel elérte a válság előtti szintet, az árbevétel tavaly hét százalékos bővüléssel száznyolcmilliárd forintra nőtt.

A magyarországi leányvállalat vezetője főként az értékesítési hálózatnak tulajdonítja az eredményeket. A magyar piacon elkelt Mercedesek negyede a kecskeméti gyárban készült. Az idén a Daimler értékesítése világszinten enyhén bővül, Magyarországon 2019-ben is a személygépjárművek eladása lehet a legsikeresebb, tizennyolc százalékos bővüléssel százhatvanezer Mercedes-autó állhat forgalomba. Az idén 5,7 százalékos eladási részesedést elérő elektromos autók forgalma is jelentősen bővülhet a következő években. Az autózás következő éveit az eletromobilitás mellett a virtuális hálózatba kapcsolt vezérlés, az automatizált vezetési funkciók és a járműhasználat új modelljei, a megosztásos közlekedés határozzák meg.

Josip Niksic, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. pénzügyi igazgatója sikeres évnek nevezte a 2018-ast mind az előállított minőséget, mind a mennyiséget tekintve. A vállalat nettó árbevétele meghaladta a három és fél milliárd eurót, 3,4 milliárd forintból felépült a Mercedes nyolcezer négyzetméteres oktatási központja, szeptemberben pedig elkészült az egymilliomodik autó is a termelés 2012-es indulása óta. Utóbbi már az A-osztályú Mercedesek egyike volt, egy hete pedig megkezdődött a Mercedes CLA gyártása is a magyarországi üzemben. Első példánya új-zélandi vevőhöz kerül. A jelentős fizetésemelést eredményező bérmegállapodás is erősítette a vállalat pozícióit Magyarországon.

A Mercedes-Benz 2008 júniusában jelentette be a kecskeméti gyár létesítését nyolcszázmillió euró értékben. A beruházás 29,7 milliárd forint állami támogatást kapott képzési hozzájárulásként és adókedvezményként. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2017-ben is több mint százkilencvenezer autót gyártott, 4,1 százalékkal felülmúlva az előző évi teljesítményt, árbevétele ugyancsak négy százalékos emelkedéssel 3,6 milliárd euróra bővült. 2017-ben 3,8 százalékos éves növekedéssel százkilencvenezer autót készítettek Kecskeméten, 3,4 milliárd eurós árbevételt elérve. A nyilvános cégadatok szerint a vállalat 2016-ban 64,4 milliárd forint, 2017-ben pedig majdnem hetvenhétmilliárd forint adózott eredményt ért el. A Mercedes-Benz Hungária Kft. 2017-ben százmilliárd forintot meghaladó, 2016-ban pedig nyolcvanmilliárd forintot meghaladó bevételt ért el, túlnyomoan belföldi értékesítésekből. Adózott eredménye ugyanekkor körülbelül nyolcszázmillió forint, illetve hatszáztízmillió forint volt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek