Az elmúlt évtizedek egyik meghatározó figurája búcsúzkodik mostantól a nagy repülőszalonok világától, bár persze egyáltalán nem csak akkor szerepel: az Airbus eladási főnöke (hivatalosan: chief operating officer – customers), John Leahy, nyugdíjba vonul, és van annyira fontos személyiség, hogy erről a világsajtó is megemlékezzen. Portálunk is rengetegszer idézte érdekes, de sokszor csípősebbnél csípősebb megjegyzéseit elsősorban a konkurens Boeing irányába, akár egy nagyobb üzletkötéskor, akár az évi nagy összefoglaló briefingeken, akár a mostani párizsihoz hasonló alkalmakkor.

Természetesen szerepe sokkal fontosabb volt, mint hogy meggyőzze az újságírókat, mennyire jó minden Airbus és mennyire gyenge konstrukció hozzá képest bármi más, ami utasokat vagy árut cipel a levegőben. Sőt, annál is fontosabb volt, mint hogy eladjon: búcsúztatói olyan személyiségként méltatják, mint aki nagyon is irányt szabott az európai gyártó stratégiájának is.

Bregier és Leahy: két nagyon más stílus, jól kiegészítve egymást (fotók: Airbus)

Azzal a céllal vette át az amerikai eladási főnökség után 1994-ben az Airbus kereskedelmi gépeinek globális értékesítését, hogy a piacon elérje és túlhaladja az ötven százalékos részesedést, és ezt több szempontból meg is valósította, elsősorban a keskenytörzsű gépek piacán. Ezen túl otthagyta keze nyomát az Airbus egész üzletpolitikáján, komoly hatása volt az egyes programok beindítására, például az A380-aséra is. Leahy tevékenységéhez elképesztő mennyiségek kapcsolódnak: 1994 óta több mint tízezer repülőgép eladása, ezermilliárd dollár értékben, és ehhez nem a sajtót, hanem a vevőket, a légitársaságokat és lízingcégeket kellett megnyernie.

Kitartó és kemény tárgyaló, erről magyar partnerei is tudnának mesélni: a Reuters portréja nyilván nem véletlenül idézi fel azt a két évvel ezelőtti, éjszakába nyúló (pizzákat kellett hozatni???) egyeztetést, amelynek eredményeként épp a Wizz Air óriásmegrendelése tette másnap reggel, az utolsó kereskedelmi napon a 2015-ös párizsi szalon győztesévé az Airbust a Boeing felett.

Váradi József Wizz-vezér és Leahy a mostani tízgépes üzlet megkötésekor

Hogy mit jelent számára a repülőszalon a tárgyalóasztalnál, és azon kívül? Nos Leahy most, az utolsó ilyen fellépése alkalmával mesélte el a módszert: azt kell mondani egy akár több hónapos egyezkedés vége felé, hogy: „ez most a legjobb ajánlatom, és ha nyélbe ütjük az üzletet, bejelenthetjük a show-n.” Ha viszont az illető fél erre fel sem akarja elfogadni Leahy ajánlatát, akkor a következő szöveg már így hangzik: „Ha az ajánlatom nem kell a show idején, miért gondolod, hogy a show után egy héttel is áll az ajánlat?”

Nos, kétségtelen, Leahy a nagyobb Airbus-eseményeken is érzékeltette a maga ihletett kereskedő szellemét, olyannyira, hogy eléggé tudatos szereposztásnak tűnt az elmúlt években, ahogy a visszafogottan elegáns elnök, Bregier mellett és után Leahy szinte felszabadultan tálalta az eredményeket, dicsérte az Airbus gépeit és gúnyolta a versenytársakat, olykor igazi piaci stílusban. Egyébként érdekes, hogy a Boeing elleni kérlelhetetlen piaci háború kultikus figurája sokak sejtéseivel ellentétben nem angol, hanem amerikai, New York-i születésű.

Az eladási főnök mostantól kerüli a zsúfolt szalonok zajos világát

Stílusa ellenére tisztelték az ellenfelek is. Míg az óceán túloldalán is a maguk gépeiről állítottak mindenféle szépet és jót, az azért Seattle vagy Chicago mikrofonjai mellől nemigen hangzott el, hogy viszont az európai milyen rossz. Leahy  nem fogta vissza magát, és ez azért sokaknak nem volt túl rokonszenves, ami viszont neki nem volt igazán releváns. Láthatóan hatalmas energiával és töretlen akarattal vetette bele magát az olyan történetekbe is, mint a mostanság már egyre problémásabbnak látszó óriásgép, az A380-as ügye, amiről változatlan magabiztossággal állította még ezen a szalonon is, hogy csakis ez lehet a megfelelő válasz a légiközlekedés bővülésére. Ehhez képest a mostani, általa is elismert vereségnek az is része volt, hogy a 380plus iránt nem volt igazi érdeklődés és nem futottak be pozitív jelzések sem, hát még olyan vásárlások, amelyekkel be lehetett volna indítani a programot.

Valamiféle elégtétel azonban mégiscsak érződött a párizsi szalonon tett záró sajtótájékoztatón, amikor a Boeing mostani sikerét még az újságírók is részben azzal magyarázták, hogy az amerikaiak átvették Leahy módszereit. Ezt persze nagyon nem részletezte senki, Leahy sem, de gyanítható, hogy a rámenős üzleti politika olyan mozzanatairól is szó lehet, mint amivel Leahy és az Airbus nagyon is élt, például egy-egy rejtélyes „meg nem nevezett vásárló” váratlan jelentkezése és ezzel nagy tételek hozzáadása a rendelési listához.

Előtérben az Airbus-gépek, mögöttük a Boeing chalet-ja Le Bourget-n: az amerikaiak is tisztelték, nem a csípős nyelve miatt...

Amúgy Leahy utolsó párizsi szereplése alkalmával is azzal vádolta a Boeing eladási csapatát, hogy a MAX 10 nem is olyan jó gép, mint az Airbus 321-es neója, csak az amerikaiak aláígértek: nos az, hogy meglepően alacsony áron ad el nagy mennyiségben gépeket egy cég, ez az elmúlt években az Airbus üzleteivel kapcsolatban is visszatérő állítása volt a gazdasági sajtónak.

A lényeg, hogy Leahy az utolsó szalonfellépésén sem változtatott a stíluson, illetve most már, hogy bejelentette, már a Dubai szalonon sem vesz részt, láthatóan felszabadultabban mondta el nem túl hízelgő véleményét az újságíróknak a szalonokról – és az újságírókról. A szalonok zsúfoltak, sokszor nagy a hőség, máskor hideg és nedves az idő, sosincs elég idő semmire, úgyhogy nyugdíjas korábban már hobbiból sem látogatja ezeket a rendezvényeket. Ami pedig a másik kérdést illeti, legnagyobb elért eredményének azt tartja, válaszolta egy riporternek, hogy meg tudta őrizni a nyugalmát a riporterekkel szemben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!