Lencsevégre kapták a kínai repülőgép-hordozót

MTI   ·   2011.12.16. 10:57

Exkluzív képeket hozott nyilvánosságra a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg első repülőgép-hordozójáról a DigitalGlobe. A hordozót, melyről korábban csak szárazdokkban készült fotók láttak napvilágot, egy sárga-tengeri próbaútja során, Talien kikötőjétől 100 kilométerre délnyugatra, múlt héten kapta lencsevégre a műholdas felvételek készítésével foglalkozó cég, a fotót tegnap tette közzé a CNN bloggere.

A korábban a Varjag nevet viselő hordozót Kína 1998-ban vásárolta Ukrajnától, miután a kelet-európai államnak nem volt pénze az 1985-ben elkezdett hajóépítés befejezésére. Peking az erre vonatkozó nyugati jelentések ellenére sokáig nem ismerte el, hogy katonai célokra fogja felhasználni a hajót, a hadsereg csak 2011. június 8-án tette hivatalossá, hogy hordozót épít. A Kuznyecov admirális osztályú, 65 ezer tonna vízkiszorítású ex-szovjet hajó sokak szerint Kína növekvő katonai ambícióinak megtestesítője. A hordozó első próbaútját idén augusztusban a Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentései szerint "sikerrel teljesítette", második hasonló küldetését november 29-én kezdte meg.

A Stratfor amerikai elemzői ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, hogy még éveket fog igénybe venni egy ütőképes kínai hordozó-rendszer kialakítása. A hordozó védelmi fegyverzetének hiányosságai továbbá arra utalnak, hogy Kína egyelőre csak kiképzésre kívánja használni azt. Egyes, hivatalosan meg nem erősített hírek szerint a kínai pilóták korábban egy kormányzati épület tetején gyakorolták a hordozóra való le- és felszállást. Egyelőre még arról sincsenek pontos információk, hogy a hordozó milyen repülőgépeket fog szállítani. A hordozóhasználatra felkészített orosz Szu–33-as gépek vásárlására kezdeményezett tárgyalások korábban összeomlottak, miután Moszkva állítólag attól félt, hogy Kína lemásolja, és az oroszoknál olcsóbban dobja majd piacra a repülőket.

Peking a közelmúltban egyre nagyobb figyelmet és egyre jelentősebb pénzösszegeket fordít haditengerészetének fejlesztésére, amely mögött a Stratfor szerint a dinamikusan növekvő kínai gazdaság nyersanyag- és energiaellátás biztosításának szándéka áll. Kína olajbehozatalának több mint háromnegyede a távoli Indiai-óceán és a szűkös Malaka-szoros térségének tengeri útjain keresztül jut el a kelet-ázsiai országba. Jelenleg döntően India és az Egyesült Államok által ellenőrzött vizek szabad hajózhatóságának biztosítása kiemelt fontossággal bír tehát Peking számára. Más szakértők az ex-Varjag kihajózását a Kínával területi vitában álló szomszédos államokra való nyomásgyakorlásként is értékelik.

Kína növekvő tengeri ambícióit látszanak megerősíteni azok az amerikai értesülések is, amelyek szerint a kínai hadsereg jelenleg további két hordozót épít egy Sanghaj melletti szigeten.

A linkre kattintva megtekintheti a képet!

Kapcsolódó hírek