Lengessük vagy függesszük?

Melles Kristóf   ·   2011.07.13. 16:00
title

A kocsik magas tartókra helyezett pályán függeszkednek. Rendelkezésükre áll ehhez egy olyan sín, amelyen a kerekeik gurulhatnak, és az áramot is ezen vezetik vissza. A meghajtáshoz szükséges áramot pedig külön áramvezetősíneken kapják meg. A wuppertali rendszer kiépítésénél nem fukarkodtak az acéllal, hiszen az 1898-1903 közötti építés során 473 acéltartó épült meg, és az elmúlt évek során sem sokkal (mindössze öttel) csökkent ezek száma, a pályaszerkezeten végrehajtott pontszerű változások miatt. A kocsikba természetesen magasan elhelyezett megállókban lehet beszállni, érdekes látvány, ahogyan belibeg a szerelvény az utca szintje fölött több méterrel, majd pedig az utascsere alatt még egy picit kileng. Az egyetlen vonal része a közlekedési szövetségnek (Verkehrsverbund Rhein-Ruhr), a járatszáma hatvanas, de ezt sem a járműveken, sem a megállóhelyeken nem láthatjuk.
A motorkocsik egyirányúak, a végállomásokon szokatlanul szűk hurokban fordulnak. Az egysínű vasút egyébként nem új ötlet, hiszen hazánkban is működött ilyen: Bodmer a Pest és Kőbánya közötti országúton fektetett le sínt 1827-ben és középen ez vezette a társzekereket, míg oldalt az útpályára támaszkodott. A megoldás nem lett átütő siker.

Wupperfeld megállónál szemléltethető a vonal jellege: a vonal a város névadó folyója fölött közlekedik. A magasság a szintbeni elválasztáson az árvízek fölé emelkedést is szolgálja<br>(fotók: Melles Kristóf)

Wuppertal Vohwinkel: végállomás, a GTW72 kocsi hamarosan megfordul, hogy útnak induljon Oberbarmen felé

Fordítóvágány és járműtelep Vohwinkelben

Így fest a kitérő: jelenleg a kocsiszínbe menetel lehetséges. Valós járműmozgás nem volt, csak egy másik oldali tolatást óvott védőváltóként

Masszív, robosztus hajtás. Négy ilyen forgóváz hordja a Schwebebahn egy-egy kocsiját. A kép alján látszik az automata kapcsoló dárdája is, amelynek segítségével a vonalon fekve maradt kocsit el tudja tolni a mögöttes jármű

Utastájékoztatás az utcai oldalról

A Vohwinkeli végállomást már ilyen utcai szakaszon éri el a vasút

Wuppertal le se tagadhatná, hogy a Ruhr-vidéken fekszik. A Bayer gyár például büszkén hirdeti, hogy az Aspirin innen indult világhódításra. A lerobbant gyárépületek vizuális átértékelésére láthatunk itt egy példát

Akadálymentesítés alatt álló megálló. A munkagép a Wupper medrében tapicskol

A Kaiserwagen nosztalgiautat teljesít

Oberbarmen végállomás utolsó éve az idei. Átépül a depó és a visszafordító is

Éjszakai lovas<br>(fotó: Tevan Imre)

Mintha csak egy csuklós villamos lenne. Jogilag az is, a BoStrab (villamos forgalmi utasítás) vonatkozik az üzemre

Kapcsolódó hírek