Ennyi volt: feladta a csepeli és a ráckevei HÉV-ek fejlesztését a minisztérium!
Az ÉKM a korábban megkötött tervezési szerződéseket is leállította, ezzel a projektek folytatása igencsak megnehezedik.
Az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent dokumentum alapján a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) azzal indokolja a lépést, hogy „a módosítások olyan körülmények miatt szükségesek, amelyet a kellően gondos vevő előre nem láthatott”: a tervek új HÉV-járművekre készültek, amelyek hiányában nem használhatók. Ezen felül „engedélyezési eljárások elhúzódása” címén az uniós határidőket okolják az EU-s Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) kapcsán, amelyből Magyarország nem jutott forrásokhoz.
A döntés értelmében a már kifizetett, nettó csaknem hétmilliárd forintos tervezési munka semmissé válik, a félbemaradt engedélyezési folyamatok miatt pedig csak egy teljesen új közbeszerzéssel lehet majd újrandítani a fejlesztést a jövőben.
Vitézy Dávid, a Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság elnöke nemrégiben azzal az ötlettel állt elő, miszerint a főváros az újonnan beszerzett CAF-villamosok által nyugdíjazott TW 6000-es villamosokat ajánlaná fel a csepeli, H7-es HÉV-vonalon dolgozó, öreg, lassacskán hatvanéves keletnémet szerelvények helyére, lévén biztosra vehető, hogy ebben az évtizedben már nem fognak forgalomba állni új HÉV-vonatok.
A közlekedési tárca döntése okán a ráckevei, H6-os és a csepeli HÉV-vonalakat a H5-ös, szentendrei HÉV-vel a Közvágóhíd és a Kálvin tér között, a föld alatt kiépítendő, új szakasz révén egybeolvasztani tervezett, jövőbeli M5-ös metróvonal kialakítása is a jövő homályába vész.
(Nyitóképünk illusztráció. Kép forrása: MÁV-csoport)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!