Hazánk egyik legfiatalabb vasúttársasága, a főleg luxusvonatozásra berendezkedett CRS – mint az összes magyar magánvasút – külföldről kénytelen beszerezni járműveit. Zászlóshajójuk, a Falcon (magyarul: Sólyom) névre keresztelt, brit eredetű Class 47-es dízelmozdony is ilyen. Így hát, mint minden idegen mozdonyt, a 47-est is hatósági próbának kellett alávetni, hogy megkaphassa a hazai közlekedéshez szükséges engedélyeket.

Néhány nappal ezelőtt az első próbamenetet egy sajnálatos gázolásos baleset miatt félbe kellett szakítani. Csütörtökre azonban a cég másik, szlovák eredetű, 724-es sorozatú dízelmozdonya is elkészült, így a két mozdony próbáját egy füst alatt megtartották.

Hatósági próbán a CRS mozdonya. A képre kattintva galéria nyílik! (fotók: iho)

A CRS két mozdonya, a 47-es, a 742-es, és az RCH egyik Taurusa – utóbbi szerepéről később még lesz szó – csütörtök reggel Ferencvárosban találkozott, ahonnan a hármasfogat először Tatáig közlekedett. A Falcon a Taurussal együtt félreállt, és megkezdődött a Kocúr próbája.

Kocúr

Mivel a szlovákiai eredetű 742-es sorozatú mozdony típustársai már rendelkeznek magyar engedélyekkel, ezért ezzel a géppel csak sebességpróbát, és megállásos fékútméréseket kellet elvégezni.

742 járműadatlap

Sorozat: 742
Becenév: Kocúr, Kandúr
Származás: Csehszlovákia
Gyártó: ČKD
Gyártásban: 1977–1988
Hajtás: dízel-elektromos
Dízelmotor: ČKD K6S 230DR
Fékrendszer: Dako
Tengelyelrendezés: B0'B0'
Névleges teljesítmény: 883 kW
Engedélyezett sebesség: 90 km/óra
Hossz: 13 600 mm
Szélesség: 3 130 mm
Magasság: 4 472 mm
Szolgálati tömeg: 64 t

A fékútmérések során a fékkésedelmi időt és a fékút hosszát figyelik, azaz azt, hogy a fékezőszelep fékező állásba helyezése, illetve a fékhatás kialakulása között mennyi idő telik el, valamint azt, hogy a mozdony mekkora utat tesz meg a fékezés megkezdése és a tényleges megállás között. Természetesen a Tata és Komárom közötti próbaút alatt a mozdony futásjóságáról, és üzembiztosságáról is meggyőződtek a szakemberek, valamint szemrevételezték a kötelezően előírt tartozékok, feliratok meglétét. Ilyenek például az elsősegélycsomag és a tűzoltó készülék, továbbá a pályaszám, az üzemben tartó vasútvállalat, a mozdony hosszának, tömegének, és egyéb műszaki jellemzőinek feltüntetése a járműszekrényen.

Érdekesség, hogy a CRS Kocúrja, teljes „nevén” a 92 56 1742 112-6 bár a CRS saját tulajdona, mégis szlovákiai bejegyzésű jármű. Ez persze érthető, hiszen így csak honosítási engedélyre volt szükség, nem kellett a járművet alávetni az alapoktól kezdődő, költséges és időigényes engedélyeztetési procedúrának.

A mozdony eredetileg a csehszlovák államvasút részére épült, a szétválás után a cseh államvasútnál maradt. Később a szlovákiai Loko Trans Slovakia magánvasút-társaság vásárolta meg, majd pedig a Zólyomi Járműjavítóba (ZOS Zvolen) került, ahonnan egy alapos felújítás után vásárolta meg a CRS.

A 742 112-6 Ferencvárosban, még a Zólyomi Járműjavítóra utaló hatósági jelzéssel

Falcon

Délután a nap főszereplője, a Falcon becenévre hallgató Class 47-es, azaz a 92 70 0047 375-5 pályaszámú mozdony volt a soros. Mivel ez a típus hazánkban újnak számít, nem csak a futásjósági és fékútmérési próbákat kellett elvégezni, hanem terhelési próbát és az EVM zavartatásméréseit is. Az első megmérettetés a terhelési próba volt, ehhez volt szükség a Taurusra.

Class 47 járműadatlap

Sorozat: 47
Becenév: Falcon
Származás: Egyesült Királyság
Gyártó: Brush
Gyártásban: 1962-1968
Hajtás: dízel-elektromos
Dízelmotor: Sulzer 12LDA28-C
Fékrendszer: Davies&Metcalfe
Tengelyelrendezés: C0'C0'
Névleges teljesítmény: 1 920 kW
Engedélyezett sebesség: 120 km/óra
Hossz: 19 380 mm
Szélesség: 2 690 mm
Magasság: 3 900 mm
Szolgálati tömeg: 125 t

A 1116 005-ös a fékmozdony szerepét töltötte be: míg a 47-es teljes erőbedobással vontatott, a Taurus változó intenzitással, villanyfékkel fékezett, így szimulálva a különböző elegytömegű szerelvényeket. Ez a módszer azért előnyös, mert egyetlen jármű elegendő, nem kell sok vasúti kocsit összeszedni, majd ezekhez minden állomáson újabbakat kapcsolni. Így a vágányok is szabadok maradnak, nem kell az állomási kapacitást jelentősen korlátozni. Ráadás, hogy mivel a Taurus visszatápláló villamos fékkel rendelkezik, a próba alatt generátorként működő motorjai a felsővezeték-hálózatba táplálták a megtermelt villamos energiát.

Komáromban a Taurus félreállt, és megkezdődött a nyúzópróba: minden ilyen próbán a mozdonynak 10 százalékkal túl kell lépnie engedélyezett sebességét, így a 120 kilométer per órás sebességre engedélyezett Falconnak 132 kilométer per órára kellett gyorsulnia, majd erről a sebességről megállnia az előírt távolságon belül. A fékútmérések és a futásjóság vizsgálata Győrszentivánig tartott, az állomáson pedig az EVM-120 típusú vonatbefolyásoló berendezés tolató üzemmódjának próbáit is elvégezték a szakemberek.

Mikor mindezekkel végeztek, az egész folyamatot el kellett végezni a mozdony másik vezetőállásán is. Erre ugyanúgy Győrszentiván és Komárom, majd a Taurus felvétele után Komárom és Tata között került sor. A próbák végeztével a gépekhez csatlakozott a Kocúr is, a CRS új mozdonyai pedig a Keleti pályaudvar háta mögötti műhelybe közlekedtek.

A 47 375-ös a brit vasutak megrendelésére készült, pályafutása alatt több honállomása is volt. 1991-ben egy teherfuvarozó magánvasúthoz került, majd sok tulajdonost megjárt, végül leállították – itthon úgy mondanák, tartós letétbe helyezték. 2002 és 2009 között ismét üzemelt, ez idő alatt négy tulajdonosa volt, végül leállították, de alkatrésznek megőrizték. Több tulajdonosváltás után 2015-ben vásárolta meg a CRS. Angliában teljes felújításon esett át, végül közúton, hajón és saját kerekein vasúton, vontatva érkezett Magyarországra.

A sikeres próbák végén, Tatán vár a hazaindulásra a Falcon

A CRS 47-ese, mint említettük, az Egyesült Királyságból származik, ahonnan még érvényes vasúti hatósági engedélyekkel rendelkező mozdonyként vásárolták meg. Ez a magyarázata, hogy ez a mozdony sem magyar, hanem angol hatósági bejegyzés alatt közlekedik. Persze mindez csak érdekesség, hiszen a próbán mind a két mozdony sikerrel teljesített, a hatóság csupán kisebb hiányosságok, főleg feliratok pótlását írta elő, így immár a CRS mozdonyai előtt is szabad a pálya. Valószínűleg egyre többször találkozunk majd velük a hálózaton, változatos szerelvények élén.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!