Lokomotív Ház gőzössel Albertfalván: otthonra talált egy megmentett gőzös

iho/vasút   ·   2018.11.11. 15:15
gozosdaruzas0

Egy újabb korszerű irodaházzal és raktárépülettel gazdagodik a századfordulón fejlődésnek induló, virágzó, majd pár évtized stagnálás és pusztulás után ismét éledezni kezdő ipari negyed. A fővárosi XI. kerületi Albertfalva Galvani utca–Budafoki út–Dunapart által határolt területén hamarosan elkészül az 1939-ben épült, az 1940-es évek elején Julius Meinl kávépörkölő gyártelepként működő, majd 1946-tól a Budapesti Édesipari Vállalatnak otthont adó épületből átalakuló Lokomotív Ház.

Kattinson képünkre, galéria nyílik: megnézheti, honnan indult a gőzös, és hova jutott!

A környék ipari létesítményeit egykor kiszolgáló Andor utcai iparvágány-hálózat adta az ötletet névadáshoz a tulajdonosoknak, akik végül úgy döntöttek, más módon is kifejezésre juttatják a hagyományokhoz való ragaszkodásukat: bár vonatok már egy ideje nem járnak a régi nyomvonalakon, most egy, a magyar ipar aranykorából származó mozdony és korabeli személyvonat-kocsi mégis felbukkan a Budafoki út 187–189. előtt. „Ezek a járművek most végre megfelelő helyre kerültek, hiszen ezen a forgalmas környéken mindenkit arra emlékeztetnek, hogy micsoda múltja is van a városrésznek, hogy az elmúlt évszázadban milyen sokkal is járultak hozzá az itteni üzemek a főváros és az ország gazdasági teljesítményéhez” – mondta az iho.hu-nak Sütő Péter, a Lokomotív Ház képviselője.

A mozdony és a kocsi történetéről elmondta, a beszerzésük és felújításuk nem valósulhatott volna meg a vasútbarátok sorának segítsége nélkül. „Az Önök kiadójának vezetője, T. Hámori Ferenc közreműködésével jutottunk el a MÁV História Bizottságának elnökéhez, Kisteleki Mihályhoz. Ő ismertette a tervünket a kollégáival, és végül a répceszentgyörgyi Horváth-kastély parkjában lévő 376.450 pályaszámú gőzmozdonyt, valamint a szintén ott lévő Bz 52809 személykocsit javasolták kiállítani. A szervezés és a felújítási munkálatok során kiderült, hogy a személyvagont még tanteremként is használták egykor” – mesélte Sütő Péter. Mint mondta, tíz hónapon át dolgoztak a teljesen lepusztult járművek felújításán, a munkálatokat a Magyar Vasúttörténeti Park segítette és felügyelte. „Itt is köszönetet kell mondanom a Magyar Gőzmozdonyokért és Vasútért Egyesületnek és a Dömper Kft-nek, valamint minden szakembernek és vasútbarátnak, akik segítették ezt az értékmentést” – tette hozzá.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek