Megrendelték az első példányt a Magnus Aircraft Zrt. pécs-pogányi repülőtéren lévő gyárában készülő, magyar fejlesztésű, kompozit testű repülőgépeiből, adta hírül a távirati iroda. A reptér nyílt napján ünnepélyes keretek között aláírt szerződés értelmében a cég Fusion 213 típusú oktató repülőgépét a pilótaképzéssel foglalkozó MultiFly Kft. vásárolja meg.

(fotók: Magnus Aircraft)

Boros László, a pécs-pogányi reptéren ötmilliárd forintos beruházással gyártó- és összeszerelő üzemet létrehozó Magnus Aircraft Zrt. vezérigazgatója elmondta: a  próbaüzem küszöbön álló megindulása után jövőre már teljes kapacitással tud működni kompozitgyáruk, évi 80–90 – nagyobbrészt exportra szánt – repülőgép előállítását végzi majd.

Létesítményeikben jelenleg hetvenen dolgoznak, az év végén már 110–120 munkatársra lesz szükségük, míg 2020 második felében akár 150 embernek is munkát adhatnak.

Ősszel felsőoktatási szakképzés formájában kétéves pilótaképzés indul a Pécsi Egyetem műszaki karán. A hallgatókat a reptéren képzik majd a Magnus által előállított gépekkel, a MultiFly Kft. oktatóinak segítségével.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a fejlesztések kapcsán írt levelében kiemelte: a kormányzat támogatásával megvalósult pécs-pogányi repülőgépgyártó és -fejlesztő bázis hozzájárul a hazai járműgyártási képességek növeléséhez, kedvező hatásai a technológiai fejlődésen és a munkahelyteremtésen túl az oktatási együttműködésben is megmutatkoznak. A pécs-pogányi repülőtér az ipari háttérre építve kiváló helyszíne lehet a pilótaképzésnek, a fejlesztési tervek megvalósulása lehetővé teheti a repülőklubok újjáélesztését is.

A rendezvényen kiosztott írásos összegzés szerint a Magnus és a Multifly Kft. együttműködése nemcsak szimulációs környezetet biztosít a Pécsi Tudományegyetemen tanuló pilótajelöltek számára, hanem elősegíti a személyzettel és utasokkal kapcsolatos egészségügyi kutatások megkezdését, valamint további K+F+I projektek megvalósítását is. Ezek főbb elemei az alternatív meghajtású repülőgépek hatótávjának növelése, valamint a gépek széles körű alkalmazhatóságának kialakítása, a többi között mentési, betegszállítási profilok mentén. A magyar kormány az összesen 5,16 milliárd forintos beruházással felépülő létesítmény kialakításához 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosított.

A fejlesztések során egy több mint 5000 négyzetméteres kompozitelem-gyártó üzem létesült, emellett egy 1900 négyzetméteres összeszerelő üzem és egy 300 négyzetméteres irodahelyiség épült. A kisebb gyártórészben tavaly október végén indult el a termelés, a kompozitüzem termelése hamarosan megkezdődik.

A nyilvános cégadatok szerint félmilliárd forintos saját tőkével rendelkező Magnus Aircraft Zrt. nettó árbevétele 2017-ben 175 millió, 2018-ban pedig 320 millió forint volt, adózott eredménye a két évvel ezelőtti 5 millió forintról tavaly 12 millió forintra nőtt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!