Magyar szakemberek egy tízmillió eurós űrkutatási projektben

MTI   ·   2020.02.26. 08:51
europlanet2024_0

Magyarországról a debreceni cég mellett az MTA szintén Debrecenben található Atommagkutató Intézete (Atomki) és a Wigner Fizikai Kutatóközpont a program kedvezményezettje.

Az összegzés szerint az Europlanet 2024 kutatási infrastruktúra nyílt hozzáférést garantál a világ legnagyobb bolygószimulációs és analitikai létesítmény-együtteséhez, valamint kis teleszkópok, adatszolgáltatások és közösségi támogatási tevékenységek globális hálózataihoz is. A projekt legfőbb célja, hogy bővítse a bolygótudományi kutatások lehetőségeit, és infrastruktúrát biztosítson az űr- és bolygókutató közösség előtt álló legnagyobb tudományos és technológiai kihívások kezeléséhez.

A 2024 januárjáig tartó projektet az Európai Bizottság Horizont 2020 programja finanszírozza. Az angliai Kent Egyetem által vezetett konzorciumban 53 kedvezményezett intézmény vesz részt Európa és a világ huszonegy országából, valamint további 44 társult partner is bekapcsolódik. „Mindez nagyságrendi ugrást jelent az Europlanet tevékenységében: hatvan százalékkal nő a résztvevők száma, az együttműködések pedig már kiterjednek Afrikára és Ázsiára is” – idézi a közlemény Nigel Masont, az Europlanet 2024 projekt koordinátorát, az Europlanet Társaság elnökét.

Gareth Davies, az amszterdami VU Egyetem professzora, a nemzetközi hozzáférési program vezetője szerint „az Europlanet 2024 olyan létesítmények és berendezések együttműködését hozta létre, amely a lehető legjobban segíti az űrhajók által visszajuttatott adatok megértését és a jövőbeli küldetések tervezését”. Az Europlanet 2024 kutatási infrastruktúra 24 európai laboratóriumhoz és világszerte öt terepi helyszínhez nyújt ingyenes nemzetközi hozzáférést a bolygókutató közösség számára kutatási projektjeikhez.

Az összegzés kitér arra, hogy tizenegy laboratóriumban a Földön természetes formában nem létező légköri és felszíni környezetek szimulálhatók. Akár a Merkúr és a Vénusz perzselő felszíni viszonyai, akár a Mars alacsony nyomású porviharai vagy az Uránusz, a Neptunusz és az üstökösök szélsőséges hidege is előállítható, a por- és részecskegyorsítók pedig becsapódási és sugárzási hatásvizsgálatokat tesznek lehetővé. További tizenhárom létesítményben precíziós, roncsolásmentes technikákkal elemezhető a bolygókról vett minták összetétele, valamint felismerhetők és szekvenálhatók a Földön kedvezőtlen körülmények között fennmaradni képes mikrobiális közösségek.

A laboratóriumi eszközök mellett Afrikától az Északi-sarkvidékig öt terepi terület áll rendelkezésre, földi analógiákat kínálva múltbeli és jelenlegi bolygókörnyezetek szimulációjához. Ezek a helyszínek segíthetnek megérteni például az Európé és Ganümédesz jeges környezetét, a Vénusz, az Io és az ősi Mars geotermikusan aktív régióit, vagy a Holdon és a Marson lévő lávabarlangokat, amelyek a jövőben akár emberi élőhelyként is szolgálhatnak.

A debreceni Isotoptech Zrt. nemcsak Magyarországról, hanem Európából is az első olyan kkv, amely nagyprecizitású nemesgáz-analitikai laboratóriuma révén kutatási infrastruktúrát nyújthat a konzorcium partnerek számára. A cég 2016-ban a magyar vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységét elősegítő GINOP-pályázaton több mint 260 millió forint támogatást nyert, ami lehetővé teszi módszereinek továbbfejlesztését a neves svájci ETHZ intézettel együttműködésben.

Az Europlanet az Isotoptech európai szinten is egyedülálló technikai hátteréből kiemeli a radiokarbon kormeghatározásra használt gyorsítós tömegspektrométert (AMS14C), amely fontos szerepet kapott többek között Szent Asztrik érsek maradványainak azonosításában, valamint jelentős hidrológiai, geológiai, klímakutatási és környezetvédelmi projektekben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek