Az Aeropark egyik legszebb gépe, a HA-MOA

Az alapító okirat 1946 tavaszán keletkezett, az első járatok, még belföldre, 1946 őszén indultak el, akkor még Budaörsről: a Malév jogelődje, a Maszovlet Li-2-esekkel és Po-2-esekkel kezdte a magyar polgári légiközlekedés újjáélesztését a második világháború után. Ez az évforduló, ez a hetven éves jubileum, sok szkeptikus és érthetően rosszkedvű egykori malévos véleményével ellentétben, mindenképp érdemes a megünneplésre, még akkor is, ha ez az ünnep nyilván valóban sokkal fényesebb és örömtelibb is lenne, ha még létezne a nemzeti légitársaság.

De az emlékezésre és a találkozásra mindenképp jó az alkalom. A Légiközlekedési Kulturális Központ és a XVIII. kerületi Tomory Lajos Pedagógiai és Helytörténeti Gyűjtemény hívására az Aeropark ismét benépesült, ráadásul most az egykori dolgozók mellett sok lőrinci is érkezett, akiket a szervezők külön szeretettel és a volt reptériekhez hasonló kedvezményekkel várták, igaz, a két meghívott kategória sokak esetében egybe is esett, hiszen a légitársaság és a repülőtér alkalmazottai közül rengetegen éltek és élnek most is a kerületben.

Az Il-18-as fedélzetén az új kiállítás

A gyönyörűen helyrehozott csuklós reptéri Ikarus menetrend szerint hozta is bőven a vendégeket, miközben a csodálatos faros 55-ös azokra várt, akik ráadásul utasai lehettek az ismét beköszönő, és leszállás után az 1. terminál forgalmi előterére forduló Goldtimer Li-2-esnek. És persze időnként ott sürgölődött a parkban a két kisebb, de annál pompásabb reptéri autócsoda, a malévos festésű Lada kombi és a marsallerek Wartburgja.

Nos, ami a gyülekezetet valódi ünneppé avatta, az két fontos újdonság volt, és mindkettő megintcsak erősen kötődik Lőrinchez. Aki belép az Aeroparkba, először a Malév egyik valaha volt legszebb gépét látja, a bejárati zóna felett uralkodó Il-18-ast, amelyet lajstromjele után MO-Aladárnak nevezett a ferihegyi közvilág.

A bal ülésben a kapitány, Darida Tamás

Nos ennek tágas fedélzetén nyílt a XVIII. kerületi Tomory Lajos Pedagógiai és Helytörténeti Gyűjtemény anyagából és segítségével egy remek kiállítás. Szebbnél szebb makettek idézik fel a társaság típusait, sőt, a reptér földi járműveit is, van a vitrinekben Malév-egyenruha és útitáska, a fedélzeten használt catering troli, sőt, ami ezen a gépen bizony nagyon is idevaló, bár ezt nem tudja minden kedves látogató: a naposcsibék szállítására szolgáló lyukas kartondobozok.

Merthogy ugye az Il-18-asok, köztük Aladár utolsó levegőben töltött évei teherszállítással teltek, volt, amikor naposcsibéket, volt, amikor jércéket vitt a fedélzeten, olykor meg birkákat, fagyasztva vagy éppen élőállatként. A rakomány persze nem sokat változtat a klasszikus pilótafülke berendezésén. De ami az igazi ünnepi találkozást jelenti, az a bal ülésben helyet foglaló kapitány: Darida Tamás. Klasszikusan türelmes alkat, aki képes teljes jóindulattal válaszolni az összes sorbanálló látogató összes kérdésére, leginkább arra, hogy ez a rengeteg izé és kapcsoló mire való. De sokkal több köze van ehhez a géphez, mint azt a kérdezősködők többsége képzeli: ő és kapitánytársa repülte utoljára.

Alkalmi stúdió Aladár hasa alatt: Somogyi-Tóth Gábor és Gróf Miklós

Csernus László típusfőpilótával, Nagy László navigátorral és Gerencsér József fedélzeti mérnökkel Darida Tamás emelte el a végső felszállásra a ferihegyi betonról majd vitte a a felhők fölé 1987-ben Aladárt. Amikor a repülőgép búcsúrepülése – az 1960-ban beérkezett gép 17 ezer 285. fel- és leszállása, 37 ezer 137 repült órája – után a rádió riportere Darida kapitányt kérdezte, ő azt mondta: „Ha megkérsz egy kisgyereket, rajzoljon le egy repülőgépet, olyat fog rajzolni, mint az Il-18-as.”

A kiállítás mellett a másik avatandó újdonság egy An-2-es volt, ráadásul Malév-színekben és a HA-YHF lajstromjellel. A mostantól az Aeroparkban látható nagy duplafedeles azonban mondhatni a replikája az eredetinek, amely 1988-ban érkezett a Malév Repülőklubhoz, hogy a szokásos Ancsa-feladatok, például ejtőernyősök ugratása és (sokszor repülőnapokon) utasrepültetés mellett jövendő Malév-pilóták kiképzésére is szolgáljon.

A gyorsétteremtől mentett Ancsa Malév-színekben

Mint azt portálunk egy korábbi cikkében Sármási Zoltán megírta, a lengyel gyártmányú gép utolsó nyilvános repülése 2011-ben volt, akkor még ugyanis volt augusztus huszadikán repülőműsor a Duna felett: az akkori látványos felvonulás részese volt a szép festésű gép. Érdekes, hogy ez a régi divatú duplafedeles viselte a légitársaság legutóbbi festését, a kötelék másik két gépe, a Maule és a Piper Pawnee egy-egy korábbi Malév-megjelenést mutattak be.

2012-ben, a Malév tevékenységének megszűnése és a felszámolási folyamat sajnos érintette ezt a gépet is, amely nem a klub, hanem a légitársaság tulajdonaként volt bejegyezve. Abban az évben a májusi Legendák a levegőben rendezvényen már nem repült, és ez előre vetítette a sorsát: hónapokkal később nyílt pályázaton kínálták kétmillió forintért, új gazdája pedig szinte azonnal meghirdette eladásra. Akkori cikkünkben még valamiféle összefogást reméltünk beindítani, hogy a gép legalább Magyarországon maradjon, de ez sajnos nem járt sikerrel, az Ancsa jelenleg OK-IMP lajstromjellel Csehországban repül, és főképp ejtőernyősök ugratására használják.

Az eredeti YHF Dunakeszin (fotó: Sármási Zoltán)

Nos az Aeropark bölcsen döntött, amikor egy új szerzeményét, egy An-2-est ezzel a  történelmi értéket jelentő külsővel látta el, és ebben a festésben állította ki. Az újdonság eredetileg egy lőrinci gyorsétterem „éke” volt, szokás szerint oszlopra szerelve, onnan került a parkba. (Korábban azt írtuk, hogy a gép eredete ismeretlen, Balogh Tamás azonban megírta nekünk, hogy az Ancsa HA-MDK lajstromjellel repült 1995 őszéig, mikor kivonták a forgalomból és 2000-ben állították fel a gyorsétterem mellé az Üllői úton. A repülőgépet 1978-ban gyártották a MÉM RSZ részére, '79-ben került Magyarországra. Az alítpusa is ezt tükrözi, ugyanis AN-2R, tehát mezőgazdasági Ancsa, ma is láthatóak az ehhez szükséges kezelőszervek a kabinban...) Az biztos, hogy ezzel a festéssel az öreg kétfedelű tökéletesen illik a park gépeinek sorába, azzal is, hogy a belseje is hasznosul: amíg elől a kicsik a kormányokat rángatják, a kabinban akár kellemes üzleti tárgyalások is lebonyolíthatók.

Döntéshozók az An-2-esben, balról jobbra: Zsigmond Gábor, Szarvas Gábor, Ughy Attila, Somogyi-Tóth Dániel

Az iho/repülés tudósítója itt, az „új” An-2-es fedélzetén találkozott egyébként az esemény néhány főszereplőjével, akik amúgy az Aeropark illetve a repüléstörténeti közgyűjtemények sorsának is fontos alakítói: a gépet Somogy-Tóth Dániel, a Légiközlekedési Kulturális Központ alapítója, Ughy Attila, a XVIII. kerület polgármestere, Zsigmond Gábor, a Közlekedési Múzeum főigazgató-helyettese és Szarvas Gábor, a Budapest Airport közösségi kapcsolatokért felelős igazgatója közösen tekintette meg.

Az újságíró ilyen helyzetben a legfontosabb alapkérdést kell, hogy gyorsan feltegye, ami sokakat érdekel, amire az illető urak közösen válaszolhatnak, és ami ebben az esetben így hangzik: mi lesz a korábban a Petőfi Csarnokban őrzött, és a csarnok lebontása miatt raktárba került repüléstörténeti gyűjtemény, a számtalan értékesebbnél értékesebb gép, motor, eszköz és minden más sorsa? Az illető urak a következő válaszban állapodtak meg: a partnerek dolgoznak azért, hogy a gyűjtemény itt a kerületben, közelebbről a repülőtéren, még közelebbről Ferihegy 1-es terminálhoz kapcsolódva találjon új otthonra, egységesítve a jelenleg az Aeroparkban található műtárgyakkal.

A muzeális Li-2-es a múzeum, pontosabban az Aeropark fölött (fotó: Virág Richárd)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!