Mint ismert, a Déli összekötő vasúti hidat úgy cserélik újra, hogy közben végig fenn tudják tartani a vasúti forgalmat is, a beruházás végén pedig már három egyvágányos hídon haladhatnak a vonatok. Első lépésben a már meglevő 1948-as és 1953-as szerkezet mellé beemelik a most készülő új hidat. Van neki hely, a pilléreket eleve három híd, három vágány elbírására tervezték anno. Miután az új híd elkészült, akkor lehet a másik kettőt is kicserélni. A tervek szerint így folyamatosan két vágányon mehet majd a forgalom, teljes kizárásra nem kell hosszabban számítani. Ez azért különösen fontos, mert a hídon halad át az ország teherforgalmának egy jelentős része, reális kerülőútvonal pedig nincs.

Újabb elemek érkeznek a Hídtechnika telepére (Vörös Attila képei)

A projekt fontos eleme a Ferencváros és Kelenföld közti kapacitásnövelésnek, az építkezés után itt végig három vágány lesz majd. Ez elengedhetetlen a sűrűbb S-bahnszerű közlekedéshez, ha a szokásos forgalmat is fenn akarjuk tartani. Ennek a bővítésnek az építési munkái még nem indultak el, a célterületen csak a hídépítéshez kapcsolódó nyomokat látni. A harmadik hídhoz vezető vágány helyét csak a vágóhídi felüljáró után alakították ki, ugyanígy az infoparknál is csak néhány száz méteren van meg a harmadik vágány helye.

Az első elkészült, már hídra hajazó szerkezet Csepelen

A hídépítés és a kapcsolódó beruházások 36 milliárd forintba kerül, az építkezést az ITM megbízásából a NIF koordinálja. A kivitelezési munkálatokat a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft. végzi. A Csepelen épülő hidakat a szokásos módon uszályokkal úsztatják majd fel a beépítés helyszínére.

* *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!