Már megint baj a zaj?

Kemsei Zoltán   ·   2015.12.22. 16:15
00kicsi

A trolibuszt mindig csendes, környezetbarát járműként hirdették, szembehelyezve az autóbuszok motorzajával, és a villamosok kerékcsikorgásával (ebből is akadt már probléma a fővárosban, nem is kevés). Talán mindannyian emlékszünk a 70-es ás a 78-as trolibuszok Kossuth Lajos téri kálváriájára, amikor is a vezetéket a tér felújításának bevezetésekor nem lehetett eredeti helyére visszaépíteni, a trolik sokáig tolatva fordultak meg. A végleges döntés 2015 júliusában született meg: a Báthory utca–Kozma Ferenc utca kereszteződéséhez helyezték át a végállomást.

Pozicionáló lemez az Andrássy úti megállónál... (a szerző felvételei)

Alig fél évet kellett várni a következő „trolibalhéra”: december 19-étől, szombattól a nevezett két járaton a BKK utasítása szerint csak önjáró üzemmódra képes járművek közlekedhetnek. Igaz, a folyamatosan érkező új Solaris trolikkal ez az igény kielégíthető, habár az előzetes sajtóközlemények a kocsik egyenletes elosztásáról szóltak. A hírek szerint újra a civilek, a Lipótvárosért Egyesület állnak az akció mögött, az indok – a zaj! Azaz, a trolik áramszedőjének csúszófeje hangos, ahogy a vezetéken végigsiklik.

Nem ez a troli volt az egyetlen, amely nem önjáró üzemmódban közelítette meg a megállóhelyet

A 70-es, 78-as viszonylaton közlekedő trolik tehát a Kossuth Lajos tér felé a Zichy Jenő utcánál lehúzzák az áramszedőt, majd a végállomáson fordulva csak az Andrássy út kereszteződésénél engedhetik fel újra. Ez alól csak a trolibusz önjáró üzemmódjának meghibásodása, vagy a vezetékre illesztett pozicionáló lemez sérülése adhat felmentést, az önjáró üzemmódra nem képes besegítő járművek, tanulótrolik természetesen áramszedővel közlekednek.

Munkatársunk ottjártakor (december 21-én délután egy óra tájban) azonban valamilyen operatív akadály lehetett, ugyanis a Kossuth Lajos tér felől közeledő trolibuszoknak mind fent volt az áramszedője a vezetéken... (A szerkesztő megjegyzése: nagyon helyesen! Mindennapi operatív akadályokat kívánunk!)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek