A svájci SOB (Südostbahn) vasúttársaságtól vásárolt a MÁV Nosztalgia Kft. összesen huszonhárom, teljesen felújított schlieren kocsit, a Voralpen Express szerelvényét – majd azonnal továbbadta a MÁV Rail Tours Kft.-nek (ez a MÁV új leánya, a MÁV Nosztalgia tevékenységét fogja folytatni a továbbiakban). A vagonok közül tizenhat csütörtökön megérkezett Magyarországra, Hegyeshalomtól a 021-es Gigant húzta a Vasúttörténeti Parkba a szerelvényt. A maradék hét kicsit később jön majd, egyelőre az SOB még használja őket, mivel nem érkeztek meg a kiváltásukra vásárolt motorvonatok – a késés itt is a Stadler kasseli gyárának (ahol az ajtórendszerek készülnek) árvíz miatti elöntésére vezethető vissza.

A Körvasúton robog a Füsti felé az impozáns menet (képek: Vörös Attila)

A kocsikat 1958-ban gyártották, tehát a jelenleg a MÁV Nosztalgiánál levő Schliereneknél is idősebbek (azok a 60-as évek végéről, a 70-es évek elejéről valók), viszont kétezerben a Stadlernél gyakorlatilag újjáépítették őket. A kocsik műszaki tartalma így sokkal modernebb lett, a tuskófékeket tárcsára cserélték, mágneses sínféket is kaptak a kocsik. A Stadlernél a vagonokat elektronikus ajtórendszerrel és légrugózással is ellátták, így egy nagyon szép futású, csöndes, modern kocsiként születhettek újjá. A Nosztalgiának egyre gyakrabban van problémája a külföldi utaknál az elavult ajtórendszer és a pottyantós wc-k miatt. A most megvásárolt kocsikban a mellékhelyiség már vákuumos rendszerű, az utasok kényelmét pedig a teljes értékű légkondicionáló berendezés és a padlófűtés is növeli.

A MÁV Rail Tours ügyvezetőjétől, Schvéd Norberttől megtudtuk, hogy a jelenlegi élményvonati flottát adó Schlieren kocsik fővizsgája, műszaki tartalom fejlesztése nélküli (tehát például nem lenne továbbra sem szelektív ajtónyitás, vákuumos wc) felújítása két és fél éves időtartamra számítva 160–170 millió forintba kerülne. Miközben járműjavítói kapacitást alig találni itthon, Szolnok teljes erővel az IC+-ok gyártására állt rá. Az SOB-s kocsik alapból sokkal jobb állapotban vannak, és modernebbek ezeknél a Schliereneknél, az áruk pedig rendkívül kedvező volt, sokkal olcsóbb, mint a meglevő vagonok felújítása.

Az új kocsikkal a MÁV Rail Tours az élményvonati szegmenst fejleszti, első sorban a külföldi utaknál vetik majd be őket. Első-, másodosztályú és bisztrókocsik is érkeztek Svájcból. Utóbbiakban a hely kétharmadában vannak ülések, egyharmadrészt pedig „bisztró” üzemel, ami jelenleg két automatát jelent. Ezt a szakaszt gyermekbarát résszé tervezik fejleszteni, ebben a már meglevő padlófűtés sokat segít. A vagonok végén pedig bámészkodásra alkalmas hatalmas üvegfelületet terveznek beépíteni, így a szerelvény elején és végén egy-egy ilyen kocsit elhelyezve mindig meg lesz a nézelődési lehetőség a gyerekeknek. Egyébként az összes kocsin most is van hely babakocsinak, kerékpárnak és/vagy síléceknek.

A kocsikkal minimális teendő van csak, szinte akár már ma hadrendbe állhatnának. Ami fontos, hogy ki kell alakítani egy fellépőt és kapaszkodót a tolatásvezetőnek – ezek az induláskor automatikusan záródó ajtók belsejében vannak jelenleg. Az új vagonok fűtési rendszere jelenleg kizárólag 1000 volttal működtethető, ezt is többáramneműsíteni kell, hogy az itthon bevált 1500 voltról is tudjon majd menni. A külföldi utaknál a fűtést 1000 voltról táplálják, de akár itthon is a modernebb mozdonyokról és a villamos fűtőkocsiról is működtethető ezzel a feszültséggel a szerelvény.

Életükben először Rákosrendezőn a kocsik

A vagonok külsejét egyszerű, stílusos fehér festéssel és néhány kisebb csíkkal álmodták meg, ennek kialakítását a koronavírus miatti válság késleltetheti. Szerencsére a kocsik eredeti festése is rendkívül jó állapotban van, így első körben az eredeti matricákat fogják eltávolítani és a dizájnelemeket a sokkal olcsóbb matricás megoldással viszik majd fel. A kocsik festésére később kerül majd sor valószínűleg. Érdekes adalék: a vagonok tetejét jó minőségű hőszigetelő festéssel látták el már Svájcban, ez mindenképp megmaradna a későbbiekben is.

És hogy mi lesz a mostani Schlierenekkel? Megpróbálják értékesíteni a másodosztályú, a bicikliszállító és a bisztrókocsikat, kisebb osztrák társaságok néhány kocsit nosztalgiaüzemben járatnának (micsoda csavar!). Az elsőosztályú kocsikat viszont megtartanák az élményvonatokba továbbra is. Ha az említett kocsikat nem tudják eladni, akkor selejtezés vár rájuk, hiszen a tárolásukra sincs végtelen hely a Parkban.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!