Mikor jönnek már az új buszok?

Ács Attila   ·   2019.07.19. 18:00
400px_ite_mercedes_conecto

Összesen kétszáz új busz beszerzésére írt ki közbeszerzési eljárást a BKV – számoltunk be róla még márciusban – azóta az ajánlatok felbontásának a határideje is régen letelt, viszont hivatalos forrásból semmit nem lehet hallani azóta sem a végeredményről. Megkértük tehát a BKV-t, hogy számoljanak be a fejleményekről, erre az alábbi választ kaptuk:

A BKV Zrt. által kiírt közbeszerzési eljárások ajánlattételi határideje, illetve az ajánlatok bontása 2019. április 15-én megtörtént. Az ezt követő időszakban az ajánlatok értékelése, azok hiánypótlása zajlott le. Az eljárások eredményesen fognak lezárulni, jelenleg a szerződések aláírása zajlik. A szerződések megkötését követően azok tartalma, illetve az eljárások eredményéről szóló tájékoztató hirdetmény nyilvánossá, elérhetővé válik, amelyből a műszaki tartalom, illetve a pontos járműtípus is megismerhető. Az aláírásokat követően a szerződésekben foglalt alapmennyiségekre vonatkozóan társaságunk a megrendeléseket ki kívánja adni, így a szállítási határidő a 2020-as év első negyedévében várható.

Nem hivatalos információk szerint a BKV új Conectóit is a debreceni Intertanker szállítja majd

Magyarán idén már nem lesz új busz Budapesten, jövő év elején viszont legalább húsz szóló és húsz csuklós várható, ezek a hivatalos forrásból egyelőre még meg nem erősített információink szerint az új generációs, török gyártású Mercedes Conectók lesznek és a Dél-pesti vagy a Kőbányai Divízióhoz kerülnek majd. A típus szóló változatából a közelmúltban ötven szóló a DAKK-nál és a KMKK-nál, öt csuklós pedig az Intertanker–DKV párosnál Debrecenben állt forgalomba.

Örvendetes, hogy végre új buszok érkeznek a BKV-hoz, de öt év alatt kétszáz jármű nagyon kevés, ebben a tempóban csak huszonöt év alatt cserélődne le teljesen a jelenleg körülbelül ezres flotta.

A BKV cinkotai buszgarázsával szemben, a Volvo Hungáriánál lehet megtekinteni a BKV soha nem használt Volvo 7900 Hybrid buszait

Rákérdeztünk a BKV-nál a telephelyen veszteglő használt buszok ügyére is; mint ismeretes, a tíz Volvo 7900 Hybrid több mint két éve, a tíz Van Hool newAG300 pedig több mint egy éve van az országban, de még egyszer sem szállítottak utast. Máshol a forgalomba állítási procedúra jellemzően néhány hét alatt megtörténik, így kíváncsiak voltunk, hogy ezeknél a járműveknél mi tart ilyen hosszú ideig:

A hibrid Volvo autóbuszok esetében a Volvo Hungária Kft. részére kiadott megrendelések még nem teljesültek maradéktalanul, a késedelem okán felmerülő tárgyalások nem zárultak le. A VanHool new AG300-as autóbuszok közül egy jármű forgalomba állt, a fennmaradókkal kapcsolatos honosítási, illetve forgalomba állítási munkálatok az elkövetkezendő hetekben tervezetten lezárulnak, majd az autóbuszok megkezdhetik az utasforgalmi tevékenységet.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek