Nem lesz holding, de új buszok sem?

Kengyel Kristóf   ·   2011.11.25. 08:00
kiskep

Az iho.hu birtokába került anyag szerint úgy tűnik, megbukott az a kormányzati terv, hogy a távolsági járatok leállításával frissítsék a Volánok járműállományát.

A legfrissebb hírek szerint az eredeti 2012-es határidő helyett csak 2013-2015 között kívánja megvalósítani a kormányzat a MÁV-os és a Volánokat is egyesítő holding tervét. Ennek fő oka, hogy szakértők számításai szerint az összes távolsági busz leállítása is csak kicsivel több mint egy milliárd forint megtakarítást hozna, viszont egy jelentős (szavazó)réteg elvesztését okozhatja.

Ez a távolsági kocsi a fővároson kívül a megyén belüli távolsági fordákat is ellátja. Ezért biztosan nem frissíti a flottát
(fotó: a szerző)

Az említett anyagból kiderül, hogy egy kísérleti változat fut kormánykörökben, amely egyelőre nem nyilvános. A „kísérlet” szerint Budapest-Győr (Csorna-Sopron) és Budapest-Szombathely közötti távolsági autóbuszjáratokat leállítják. A Budapest-Tatabánya vonalon részleges leállítás lesz. A Budapest–Szeged, Budapest–Szolnok, Budapest–Miskolc, valamint Budapest–Nyíregyháza vonalon teljes leállítást hajtanak végre, hiszen ezeken a viszonylatokon a MÁV-Start sűrű és viszonylag színvonalas közvetlen összeköttetést nyújt.

A felsorolt viszonylatok között van olyan, amelyen naponta több autóbusz is jár, és van olyan, ahol napi egy járatról van szó. Az adatokból az is kiderül, hogy az érintett kilenc Volán-vállalat összesen kilenc járművet közlekedtet ma ezeken a járatokon. Ennyi kocsival a korábbi tervek ellenére sem lehet az elöregedett helyközi kocsikat lecserélni.

Bárhogy is történjen, de a szabolcsiak nem maradnak busz nélkül. A Transtour buszai valószínűleg maradnak
(fotó: Zajácz János)

A kiszivárgott leállítási terv, amely a spórolást hivatott elősegíteni, olyannyira kevés járatot érint, hogy az aktuálpolitika konkrét célja nehezen érthető. Hiszen ha a napi 40 000 Volán autóbuszjáratból húszat leállítanak, az még jelképes spórolásnak is csak erős jóindulattal nevezhető.

A Volán-vállalatok helyzetét tovább rontja, hogy a decemberi menetrendváltás után februárban vagy legkésőbb márciusban újabb menetrendet kell a döntéshozók elé terjeszteniük, már az említett távolsági járatok nélkül. Így nem csoda, hogy a szaktárca arra „kérte” a Volán-vállalatokat, hogy egyelőre ne írják ki járművekre az MFB-hitelkeretből megvalósítható autóbuszbeszerzést. A tárca álláspontja érthető, hisz addig, amíg nincs konkrét menetrend, addig senki sem tudja, hogy honnan és hány eszköz szabadulhat fel.

A MÁV egyik távolsági vonata
(fotó: Vörös Attila)

November végén még nem tudja a közlekedéssel foglalkozó szakembergárda, hogy január elsejétől lesz-e Nemzeti Közlekedési Holding vagy sem. (Valószínűleg nem.) Ha mégis lesz, mik lesznek a feladatai. Ha időközben a feladatai mégis tisztázódnak, miből lesz forrás a feladatok teljesítésére, finanszírozására?

Maradnak a párhuzamos szolgáltatások a Volánok és a MÁV-Start között
(fotó: Kemsei Zoltán)

Az iho.hu-nak név nélkül nyilatkozó Volán-szakember szerint sem a szaktárca (NFM), sem a tulajdonost képviselő MNV Zrt. nem tudja megmondani nekik, hogy a  Volán társaság mire és milyen üzleti tervet készítsen a 2012-es évre.

Ezért a legtöbb vállalat még rosszabb helyzetbe kerülhet a nem túl távoli jövőben. Sok Volán ugyanis helyi közlekedést is ellát, amelynek jövő évi finanszírozásáról még a távolsági közlekedéssel kapcsolatos konkrétumoknál kevesebbet sem tud mondani sem a tulajdonos, sem a tárca. Csak annyi biztos, hogy az idei 106 milliárdos fogyasztói árkiegészítést 2012-re a kormány 93 milliárdra apasztotta. Ezen az összegen kell osztoznia a hazai közlekedési cégeknek. Ez az összeg már az előző években jóval kevesebb volt, mint amire szükség lett volna.

Forrásunk szerint ez egyszerűen azért van, mert az ötleteken kívül nem jutottak előrébb az álláspontok. Elmondta azt is, hogy mióta a szakmában dolgozik, nem emlékszik ilyen hosszú időre új autóbuszok nélkül. Az azonban biztos, hogy az egyre nagyobb bizonytalanság és időhúzás miatt a Volánok buszállománya tovább öregszik.

A tervezet szerint a Szabolcs Volánnál ez a tíz éves E98-as jelentené a nélkülözhető kocsi(ka)t
(fotó: a szerző)

A buszgyártók pedig rajtra készek. Az Ikarus bármikor újraindíthatja a termelést. Meg nem erősített információnk szerint ugrásra kész a győri székhelyű Kravtex Kft. is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy állítólag a gyár udvarán harminc-negyven fehérre fényezett új helyközi autóbusz áll hónapok óta. Ezek a buszok még a „régi” EN és EC típusokból kerültek ki, de a gyár időközben bemutatta az új Econell-családot is.

Természetesen mostanra a döntéshozók számára is kiderült, hogy a távolsági autóbusz-hálózat jövőjének bizonytalansága semmilyen hatással nincs az elégtelen helyközi autóbuszpótlás gyakorlatára. A távolságiból esetlegesen felszabaduló autóbuszok nagy része selejtre érett, így a helyközi üzletágakban komoly segítséget nem jelentenek. Az MFB-hitelből történő helyközi autóbusz-vásárlások halasztgatásának nem oka a távolsági autóbuszok sorsának bizonytalansága.

A gyártók általunk megkérdezett képviselői igen indulatosan, a szakmai hozzá nem értést, a hatásköri dilemmákat (ki-kinek és mit határozhat meg) és egzisztenciális (ha nem csinálok semmit, akkor nem szólnak rám) okokat nevezték meg arra a kérdésre válaszolva, hogy az elmúlt nyolc hónap alatt miért nem sikerült egyetlen új autóbuszt sem vásárolniuk a Volán-társaságoknak.

Kapcsolódó hírek