Itt a tender: megújulhat a 140-es Kiskunfélegyháza–Szeged-Rendező szakasza
Ötvenkilenc kilométernyi vasútvonal épülhet át százhatvanas tempóra, egyes szakaszokon két vágánnyal. Már ha lesz rá forrás.
Lázár János építési és közlekedési miniszter még tavaly novemberben jelentette be, hogy a kormány az elmúlt száz év legnagyobb vasútfejlesztésére készül az Alföldön a következő két év során: nagyságrendileg 600 milliárd forintot tervez elkölteni a Szeged–Kecskemét–Cegléd tengely fejlesztésére.
Ennek egyik nagyobb hangvételű lépése az a nyílt közbeszerzési eljárás, melyet a napokban indított el az uniós tenderfigyelő portálon az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM). A részben vagy egészben uniós forrásokból finanszírozandó beruházás megvalósítására a szerződéskötéstől számítva 46 hónapot adott az ajánlatkérő, mely legfeljebb nettó 162 milliárd 488 millió 121 ezer 846 forintot szán a beruházásra, tartalékkeret nélkül.
A dokumentum alapján a „140. számú vasútvonal, Kiskunfélegyháza (bez.) – Szeged-Rendező (kiz.) vasúti vonalszakasz korszerűsítése építési beruházás tervezési és kivitelezési feladatainak elvégzése” című eljárás elsődleges célja a szűk keresztmetszet feloldása a jelenlegi pályageometria minimális változtatásával és a vonatkeresztek számának csökkentésével, mellyel versenyképes menetrend lenne elérhető. Továbbá 160 kilométer/óra sebességre és 225 kilonewton tengelyterhelésre alkalmas vasúti pálya kiépítése, valamint az utasforgalmi létesítmények kiszolgálási szintjének növelése, többek között akadálymentesítéssel és P+R parkolókkal. Ezek mellett feladat a műtárgyak átépítése és megerősítése, az útátjárók megfelelő biztonságának elérése kialakítása, szükség esetén megszüntetése, továbbá a vasúttal szomszédos egyéb ingatlanok megközelítését lehetővé tevő párhuzamos utak létesítése, valamint a felsővezetéki, a biztosítóberendezési és a távközlési hálózat átépítése.
A projekt a Cegléd és Szeged között vezető 140-es vonal déli részét érinti. A felújítani tervezett, 59,03 kilométer hosszú szakasz két vármegyében is fut: Bács-Kiskunban az 563+67–730+91 szelvények, Csongrád-Csanádban pedig a 730+91–1154+00 szelvények között.
A nyertes ajánlattevő feladata a szakminisztérium által kiadott tendertervek alapján a mennyiségileg jelenleg csak tájékoztató jellegű projektelem megvalósítása, amiket az ajánlattevő által elkészítendő és a szerződésnek megfelelően jóváhagyott kiviteli tervek szerint kell majd létrehozni.
A legfontosabb feladat a szűk keresztmetszet kiváltása, ennek érdekében egyes szakaszokon kétvágányú pálya épülne. Ennek során az érintett állomások területén lévő vasúti pályát és a kapcsolódó infrastruktúrát is korszerűsítenék:
- Kiskunfélegyházán további 7,9 vágánykilométer egyéb állomási vágány épülne át, 35 csoportkitérő cseréjével és a villamos váltófűtés átépítésével;
- Petőfiszálláson további 1,9 vágánykilométer egyéb állomási vágányt dolgoznának meg a szakemberek, négy csoportkitérő cseréje és a villamos váltófűtés átépítése mellett;
- Csengelén további 900 méter egyéb állomási vágány rekonstrukciója történne meg, négy csoportkitérő cseréjével és a villamos váltófűtés átépítésével;
- Kisteleken további két és fél vágánykilométer vágány újulna meg, öt csoportkitérő cseréje és a villamos váltófűtés átépítése mellett;
- Balástya állomás átépítése során további 1,9 vágánykilométer vágányt cserélnének ki, ennek részeként négy csoportkitérőt cserélnének, és a villamos váltófűtés is átépülne;
- Szatymazon további 1,3 vágánykilométer állomási vágány rekonstrukciója valósulna meg, öt csoportkitérő cseréjével és a villamos váltófűtés átépítésével;
- Kiskundorozsmán további másfél vágánykilométernyi pálya épülne át, itt 19 csoportkitérőt cserélnének, természetesen a villamos váltófűtés átépítésével egyetemben;
- új állomást hoznának létre Szeged-Kecskés néven, itt további 1,2 vágánykilométer vágányt építenének át, tizenkét csoportkitérő cseréjével és váltófűtéssel.
A vasútállomások korszerűsítése a sínkoronától számított 55 centiméter magasságú (Sk+55) peronokkal, két aluljáróval, liftek és perontetők építésével, akadálymentesített állomási környezet kialakításával, térvilágítás kiépítésével, állomási utasforgalmi berendezések korszerűsítésével valósulna meg a tenderkiírás szerint.
Az 59,03 kilométer hosszú vonalszakaszon a teljes nyíltvonali és/vagy állomási vasúti villamos felsővezetéki rendszer és energiaellátás korszerűsítése is megtörténne. Ennek során az alállomásokat érintően Kiskunfélegyháza állomáson a MÁV 132/11/25 kivoltos alállomását, Szeged-délen a 132/11/25 kilovoltos alállomást korszerűsítenék; Kistelek 132/20/25 kilovoltos MÁV-alállomása esetén pedig új erősáramú szimuláció eredményének függvényében kell a bontásról vagy a korszerűsítésről dönteni.
Mindezeken felül:
- építeni kell egy különszintű közúti és vasúti keresztezést lehetővé tevő hidat,
- a meglévő műtárgyakat teljeskörűen felül kell vizsgálni és felújítani;
- 32 közúti átjárót úgy kell átépíteni, hogy fény- és félsorompóval biztosítva legyen, másik hármat viszont meg kell szüntetni;
- korszerűsíteni kell az állomási és nyíltvonali víztelenítést;
- modernizálni kell a közműkeresztezéseket, magasépítményeket;
- körülbelül 1,2 kilométer hosszon zajvédő falat kell telepíteni;
- ki kell alakítani az állomási P+R és B+R rendszereket;
- nagyságrendileg 180 épületet kell lebontani, felújítani vagy újat építeni;
- létre kell hozni a biztosítóberendezéseket, villamos állítású kitérők bekötésével;
- a 75 hertzes ütemezett sínáramköröket meg kell tartani a térközökben, de kizárólag a hagyományos vonatbefolyásolás jelfeladásának céljából;
- a távközlési berendezések létesítéséhez, üzembe helyezéséhez szükséges valamennyi feladatot el kell végezni;
- ki kell építeni az utastájékoztató rendszert és az új nyíltvonali távbeszélő rendszert;
- komplex vagyonvédelmi és tűzjelzőrendszert kell telepíteni;
Feladat továbbá a teljes kivitelezés sikeres megvalósításához, forgalomba és üzembe helyezéséhez szükséges minden terv elkészítése, továbbá a szükséges nyilatkozatok, jóváhagyások, engedélyek, hozzájárulások, bizonyítványok beszerzése.
Az érdeklődő vállalkozások december 11-éig nyújthatják be a pályázatokat, melyek értékelése során a kért ár lesz a döntő: hetven százalékban fog számítani.
(Nyitóképünkön egy szegedi hibrid intercity robog a 140-es vonalon, Kisteleki szőlők megállóhelynél, még 2021 márciusában. Fotó: Vörös Attila)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!