Nagy bejelentést tett az Ukrzaliznicja (UZ) ukrán vasúttársaság vezérigazgatója, Jevgen Kravcov: egy éven belül megépülhet egy normál nyomtávú (1435 milliméteres) vasútvonal az ukrajnai Lviv (Lvov, Lemberg) és a lengyel határ között. A vezérigazgató szerint ha a vonal elkészül, akkor Lembergből Krakkóba közvetlen gyorsvonatokkal három és fél óra alatt lehet majd eljutni. Sőt, további európai célállomásokat is emlegetett, mint például Prága és Bécs.

Lvivtől a lengyel határig épülne ki a normál nyomtávú pálya, ezzel jelentősen lerövidülhet a menetidő Krakkó felé (térkép forrása: RailTech, Google Maps)

Kravcov meggyőződése szerint az új vasútvonal egy éven belül megépíthető, egészen a lengyel határtól a lembergi Szkniliv városrészben található pályaudvarig. Ez a vasútállomás a repülőtér, buszpályaudvar és a lembergi főpályaudvarhoz is közel van, ezért esett rá a választás. Kravcov úgy ítélte meg, hogy a vasútépítési projekt az egyik legjelentősebb lesz Nyugat-Ukrajnában, aminek jelentős gazdasági és társadalmi hozadékai is lesznek.

A szovjet érának köszönhetően Ukrajnában széles, 1520 milliméter nyomtávolságú vasútvonalak épültek, kivéve a hazánkat Munkáccsal összekötő vasútvonalat, ami viszont még az Osztrák-Magyar Monarchia idejében épült meg. Egy évvel ezelőtt bevezették a Budapest–Munkács közvetlen IC-járatot, idén nyár óta pedig már Kassáról is közlekednek gyorsvonatok Munkácsra a normál nyomtávú vasútvonalon.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!