Nőtt a kompforgalom Szántód és Tihany között

iho/hajózás   ·   2019.08.21. 20:22

A 21 tóparti önkormányzat többségi tulajdonában lévő Bahart által üzemeltetett balatoni komppal tavaly rekordszámú, több mint 1,27 millió utas utazott. Az idén a kompokkal eddig egymillió utas, 305 ezer jármű és 66 ezer kerékpár kelt át a tavon.

A komphajózás forgalma 2015 óta töretlenül emelkedik, az idén ismét új csúcs születhet; 2015-höz képest a személyforgalomban majdnem harminc százalékos, a jármű- és kerékpárforgalomban pedig harminc százalékot meghaladó volt a növekedés a balatoni kompon. A személyhajózásban az idén szerény elmaradást tapasztalnak a tervekhez képest, de kedvező időjárás esetén még ledolgozható a hátrány a hajózási szezon végéig. A menetrend szerinti hajókat is közlekedtető Bahartnál szeptember elsejéig tart a főszezon, és október 23-ig a hajózási idény.

A cég kompflottájának átlagéletkora meghaladja az ötven évet, így az egyik legsürgetőbb feladat a régi kompok felújítása és egy új beszerzése. A 2016-os balatoni kormányhatározatban a Bahart fejlesztési céljaira szánt 12,5 milliárd forinthoz egyelőre nem jutottak hozzá, de továbbra is számolnak az összeggel.

Augusztus 27-én lesz a Bahart közgyűlése, ahol az idén februárban a cégben hozzávetőlegesen 35 százalékos részesedéshez jutó állam további, meghatározó többségi tulajdont kíván szerezni a tőkejuttatásokért cserébe.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!


Kapcsolódó hírek