A Malaysia Airlines MH370-es számú járata négy éve tűnt el Csendes-óceán felett. A kutatóexpedíciók ugyan nem találták a rejtély megoldását, de két elsüllyedt hajó a XIX. századból előkerült. A témával azután a Perth-i székhelyű nyugat-ausztráliai múzeum foglalkozott tovább.

A roncsok 3700 és 3900 méter közötti mélységben fekszenek (képek forrása: AFP)

Amit eddig tudni lehet: két angol kereskedelmi hajóról van szó, amelyek szenet szállítottak. A roncsok mintegy 2300 kilométerre fekszenek Ausztrália nyugati partjaitól, 3700 és 3900 méter közötti mélységben. A hajómaradványokat ugyan már egy évvel a repülőgép-kutatás megkezdése után megtalálták, de a részletekről csak most, merülőszondákkal elvégzett kutatások után lehet beszámolni.

Feltételezhető, hogy a hajók a fedélzeten bekövetkezett robbanás miatt süllyedtek el, amelyekben a 15–30 fő közötti legénység egésze életét veszthette. A szénszállító hajókon az ilyen események nem számítottak rendkívülinek. A hajók azonosítása még nem fejeződött be teljesen, de nagyon valószínű, hogy az egyik roncs a West Ridge-é, ez 1883-ban süllyedt el. A másik roncsnál két lehetőség is fennáll, vagy a W. Gordonról, vagy a Magdaláról lehet szó, amelyek 1877-ben, illetve 1882-ben süllyedtek el. A W. Gordon Skócia felől tartott Ausztráliába, amikor eltűnt, a Magdala pedig Wales-ből Indonéziába vitorlázott volna. A West Ridge-ről pontosabbak az adatok, Angliából tartott India felé, és a kapitány családja is a fedélzeten volt.

Az eltűnt repülőgép keresését több mint egy évvel ezelőtt adták fel, miután eredménytelen volt a munka. A baleset oka továbbra sem ismert, a Kuala Lumpurból Pekingbe tartó gép 2014 márciusában tűnt el.

Egy a keresőhajók közöl, a holland Fugroé

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!