Baltimore-nál ideiglenes hajózási utat nyitottak az összeomlott híd romjai között a mentesítési munkára

MTI/iho   ·   2024.04.02. 12:00
04_baltimore_hid

A munkát irányító David O'Connell kapitány a parti őrség részéről közölte, hogy az ideiglenes mentési útvonal az első lépés a Baltimore múlt kedden megbénult kikötőjének megnyitása felé vezető hosszú úton. A kikötőzárat Maryland állam mellett az egész Egyesült Államok gazdasága és szállítási lánca megérzi.

A hatóságok azt is hangsúlyozták, hogy a mentesítési munka során elsődleges megtalálni annak a négy embernek a holttestét, akiket a romok között gyanítanak a víz alatt. Az összesen hat halálos áldozat közül két ember holttestét egy furgonban megtalálták a búvárok, ám a veszélyes körülmények miatt a további kutatást felfüggesztették csütörtökön.

A több ezer tonnás acélszerkezet és a megsemmisült híd útburkolatának eltávolítására múlt csütörtökön a helyszínre érkezett a keleti partvidék legnagyobb, ezer tonna emelésére képes daruja. Szombat óta egy kisebb daru is részt vesz a munkában. Szintén szombaton sikerült kiemelni a híd első darabját. A mentesítés során a híd acélszerkezetét a helyszínen akkora darabokra kell vágni, ami a daru számára megemelhető.

Az anyagi hátrányt szenvedett vállalkozások akár 2 millió dolláros hitelt vehetnek igénybe a nehézségek áthidalására. A Francis Scott híd Baltimore városa közelében a Patapsco folyó torkolatának két partját kötötte össze, és teljes hossza 2,6 kilométer volt.

Az acélszerkezetű építmény március 26-án kedden a kora hajnali órákban omlott össze, miután egy meghibásodott konténerszállító hajó nekiütközött az egyik tartópillérnek. A híd forgalmát a hajóról leadott vészjelzés nyomán percek alatt kellett leállítani, ami sikeres volt. A hídon tartózkodó nyolc karbantartó munkást azonban már nem tudták értesíteni, ők a vízbe zuhantak, kettőjüket tudták kimenteni a gyorsan kiérkező vízi mentőegységek. A hat áldozat Latin-Amerikából érkezett munkás volt.

A lezárt kikötőben mintegy nyolcezer ember dolgozik, és az ott havonta megmozgatott konténermennyiség súlya eléri a 600-700 ezer tonnát.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek