SBB motorvonatok: minden határidőn túl

iho/vasút   ·   2016.12.18. 16:15
sbb_bombi_rovidlid
  • A harmincegy emeletes motorvonatnak eredetileg 2013-ban kellett volna üzembe állnia...
  • A kanadai gyártó azonban még egyet sem szállított le...
  • Sajtóértesülések szerint a 2017 decemberi, következő szállítási dátum is kérdéses lehet...

Az SBB-főnökség belső véleménye szerint sem valószínű, hogy a vonatok 2017-ben üzembe állnak, hivatalosan azonban erről nem nyilatkoznak – a milliárdos projekt késése az utazóközönség felé már nehezen kommunikálható.

Ez még csak látványterv, a vonatok jó, ha egy éven belül elkészülnek (forrás: blick.ch)

A Schweizer Rundschau kérdésére, miszerint számolnak-e a 2017 decemberi forgalombaállással, Andreas Meyer, az SBB vezérigazgatója a Bombardier-nél fellépő szoftverproblémákra hivatkozott. „Az SBB minden lehetséges szinten figyelemmel kíséri a projekt előrehaladását, sokkal aktívabban, mint ahogy azt kedvezőnek tartanánk. 2017 decemberében valószínűleg még nem állnak forgalomba az első vonatok sem. Nem szeretnénk az utasokkal kísérletezni” – mondta Meyer.

Az SBB-nél több, a motorvonatbeszerzéssel megbízott menedzser sem látja rózsásan a jövőt. Bombardier-beszállítókra hivatkoznak, akik azt állítják, a vonat nagyon messze van még a szériaérettségtől. Ezen túl a Bombardier-nél az SBB megrendelését menedzselő projektirányítót leváltották – ő sem volt első a sorban. A Bombardier gazdaságilag korántsem áll stabilan, októberben világszerte 7500 munkatársától kellett megválnia.

Stéphane Wettstein, a Bombardier svájci vezérigazgatója szerint nincsen ok aggodalomra, a vonatok 2017 decemberében az SBB-nél lesznek. „A Bombardier részéről nem kételkedünk a terv megvalósulásában” – nyilatkozta. Véleménye szerint a négy évnyi késlekedés ellenére biztató előrelépések történtek, a tervezett 436 kocsiból 90 elkészült, az első széria kiszállítása 2017 januárjában megtörténik – kiképzési és hibadiagnosztikai céllal.

A készülő vonatok a Bombardier hennigsdorfi gyártóbázisán

A késlekedésre a közlekedéspolitika is felfigyelt, jobbról és balról egyaránt lépéseket sürgetnek. Ulrich Giezendanner tanácsos, aki közúti szállítmányozóként is az SBB Cargo ügyfele, szintén megerősítette a határidővel kapcsolatos kételyeket. „Minden üzletfelem azt mondja, az új vonatok 2017 decemberében sem fognak megérkezni. Ez egy ekkora volumenű üzletnél nem elfogadható, hiszen az adófizetők irányába is következményei vannak. Szeretném, ha a szövetségi kormány és az SBB egyértelműen válaszolna!”

A harmincegy motorvonat az SBB legnagyobb beszerzésének számít 1,9 milliárd frankos értékével. A harmincegy, legmodernebbnek számító emeletes motorvonat jelentősen növelné az ülőhely-kapacitást St. Gallen és Genf között, akadálymentes és a jelenlegi járműveknél gyorsabb.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek