Bajban a transzalpin vasúti árufuvarozás: év végén leállnak a RAlpin Rola-vonatai

iho/vasút   ·   2025.05.07. 15:10
ralpin

A svájci teherfuvarozó vasúttársaság a viszonylag magas kihasználtság és az állami támogatás ellenére is felfüggeszti a németországi Freiburg és az olaszországi Novara közötti szolgáltatást a vasúthálózaton előforduló folyamatos korlátozások miatt.

A svájci nemzeti vasút SBB, valamint a szintén hazai BLS és Hupac magánvasutak közös tulajdonában álló vállalat a döntés elsődleges okaként a rengeteg korlátozást nevezte meg, ami miatt nem tudják lehetővé tenni a kamionoknak az Alpokon át vasúton történő szállítását magában foglaló Rola-szolgáltatás gazdaságilag fenntartható módon való üzemeltetését.

A RAlpin AG nyilatkozata alapján már 2024-ben is a vonatok körülbelül tíz százalékát kellett lemondani az építési munkálatok és az előre nem látható körülmények miatt, ez körülbelül 2,2 millió svájci frank (jelenlegi árfolyam alapján 950 millió forint) veszteséget eredményezett. A helyzet az idei első negyedévben még rosszabbá vált: a vasúthálózaton zajló munkálatok következtében húsz százalékkal kevesebb vonat (794) közlekedett le, mint az előző év hasonló időszakában (1018).

A társaság arról is beszámolt, hogy bár a kereslet továbbra is magas, körülbelül nyolcvan százalékos kihasználtsággal, az államszövetséggel egyetértésben úgy döntöttek, hogy az eredetileg tervezett 2028. év végi időponthoz képest három évvel hamarabb, már 2025 végén felfüggesztik a kamionszállító tehervonatok közlekedését. A három tulajdonos vállalat addig mindenképpen finanszírozza a szolgáltatást a tevékenységek rendezett leállításának érdekében, Svájc pedig addig is megnöveli a juttatást mindegy egyes elszállított kamionért.

A RAlpin aktívan dolgozik azon, hogy megfelelő megoldást találjon a Rola-szolgáltatásokért jelenleg felelős tizenhat dolgozó számára, akik vállalják, hogy év végéig segítik a kamionszállítmányok közlekedését. Előreláthatóan a fuvarok egy részét kezdetben a közútra terelik majd vissza, amíg a félpótkocsikat át nem alakítják daruzhatóvá.

A vállalat szerint a Rola helyzete jól tükrözi az Alpokon áthaladó kombinált fuvarozás nehézségeit. A vonatok egyre nagyobb mértékű lemondása nagyrészt a németországi vasúti infrastruktúra tartósan törékeny állapotának tudható be, ami negatívan hat a szolgáltatás biztonságára. A RAlpin abban reménykedett, hogy a keretfeltételek javulnak a következő években, megnyitva az utat az új, fenntartható megoldások előtt az áruk közútról vasútra való terelését illetően. Ezen célok eléréséhez azonban elengedhetetlenek lesznek a politikai támogató intézkedések. A Svájcon keresztül haladó transzalpin forgalom sikeres modális váltásához elengedhetetlen az elmúlt huszonöt évben elért eredmények megőrzése és megszilárdítása – számol be az olasz Informare.it hírportál.

(Nyitóképünkön egy RAlpin Rola-vonat. Kép forrása: RAlpin AG)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek