Szabad vándormadár

iho/repülés   ·   2011.10.17. 20:30
cimkep

A Goldtimer Alapítvány a világ egyetlen ma is repülő Li-2-es gépével minden évben májustól október második feléig szervez sétarepüléseket – az elmúlt hétvégén a HA-LIX lajstrommal egykoron polgári szolgálatba állt vas három felszállást hajtott végre a budaörsi repülőtérről. Az őszi verőfényben tehát sokan éltek a lehetőséggel, hiszen a hosszas felújítást követően először éppen tíz éve, 2001. szeptember 21-én újra levegőbe emelkedett, 2002 áprilisa óta légialkalmassági bizonyítvány birtokában szárnyaló, Taskentben épített kétmotoros repülőgép alkalmanként 16-20 utassal a fedélzetén rugaszkodik a kifutópályának.

Az első negyedórás körről érkezik vissza Budaörsre a HA-LIX– nézze meg galériánkat, a fotókat készítette: Hámori Marcell Ferenc és T. Hámori Ferenc

Ehhez az ihónak is volt némi „köze”, hiszen az alapítvány felkérésére a hírportálunkon is közzétett felhívásra éppen egy fedélzetnyien jelezték sétarepülési szándékukat, így lehetőség nyílt a sorsolásra: szerencsés olvasónk, Kaszai Tamás életében először repülhetett légcsavaros masinával.

Kapcsolódó hírek