Szomorú kötelék Határhegy felett

iho   ·   2018.05.10. 11:15
ancsa_cim

1982. május 11. a magyar repülés egyik legtragikusabb napja. Egy An-2-es felszállt Budaörsön, hogy Dunakeszire repüljön, ahová a magyar sportpilóták és szerelőik csapatát, a műrepülő kerettagokat szállította. Egyvalaki maradt le a gépről, egy bajszos fiatalember, Besenyei Péter, aki Daka Olgának portálunkon megjelent megemlékezése szerint „a Körépületben duzzogott”, amiért őt már nem engedték föl az Ancsára.

(fotó: avia-info.hu)

Az MHSZ HA-ANL lajstromjelű gépe alacsony felhőzet mellett startolt, hogy a rajta lévők átrepüljenek néhány nemrégen Budaörsre beszerzett Z-50-es sportgépért Dunakeszire. Az alacsony felhőzet halálos csapdába ejtette a kétfedelűt, amely 10–12 perccel indulás után a Határhegy oldalának ütközött, kigyulladt, a személyzetnek és az utasoknak nem maradt esélye.

A szomorú névsor: a gép pilótája, Vincze Lajos, Szöllősi József hajózószerelő, Hollóiné Tóth Katalin, Weingartner Ferenc, Witek Péter, ifjú Haray Imre repülőoktatók, Simon László keretedző, valamint Hodai József és Haas Imre szerelők.

(fotó: Angyal László)

Immár nyolcadik éve, hogy a tragédia napján az akkori barátok és a mai sportpilóták közül néhányan emlékrepülést hajtanak végre a katasztrófa helyszíne fölött. Áthúzások, fordulók, és virágszirmok az égből: a méltóságteljes légi megemlékezés talán könnyít valamit az ilyenkor ugyancsak a Határhegyen gyülekező hozzátartozók, rokonok lelkén, talán old valamit a szomorúságon.

A gépek egyikét, egy ultrakönnyű kétüléses Corvust maga Besenyei Péter repüli, részt vesz egy Cessna, néhány movit, a kötelékben ott lesz egy PZL-101-essel az esemény szervezője, Bálányi Péter, repülőkörökben ismertebb nevén Figaro, aki portálunk nyilvánosságán keresztül is kéri, javasolja, várja, hogy aki csak tud, csatlakozzon még a formációhoz, amely pénteken délután három és négy óra között tiszteleg az áldozatok emléke előtt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Ne mássz a vonat tetejére, életveszélyes és tilos!

MÁV/iho   ·   2024.03.20. 09:00

Ismét egy fiatal életébe került Budaörsön, hogy vasútüzemi területen illegálisan felmászott egy mozdony tetejére, ahol a 25 ezer voltos felsővezeték közelében halálos áramütést szenvedett. A MÁV újból és újból kéri a szülőket és pedagógusokat, nyomatékosan hívják fel a fiatalok figyelmét arra, hogy vasútüzemi területen tartózkodni életveszélyes és tilos!

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.