Súlyos vonatbaleset Horvátországban
Meja és Škrljevo állomások között tehervonat ütközött egy karbantartó-szerelvénnyel.
Meja és Škrljevo állomások között tehervonat ütközött egy karbantartó-szerelvénnyel.
Szerelvénymenet volt, utasokat nem szállított a Drégelypalánk közelében kilépett motorvonat.
Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett a vétlen vonat vezetője, amikor összeütközött egy tehervonat egy várakozó személyvonattal a Hajdú-Bihar vármegyei Sáp vasútállomásán szerda hajnalban. A pályában 10 milliós kár keletkezett. Azóta újra járnak a vonatok.
Az első látásra nagyon csúnya balesetben csak az anyagi kár jelentős – szerencsére.
A 2019. májusában történt tragédia 28 áldozatot követelt.
A baleset Mezőhegyes és Belsőkamaráspuszta között történt, jól működött a fénysorompó; az utasok közül senki nem sérült meg.
Az MMV tehervonata a vörös kijárati jelző mellett haladt el, a szemből érkező Tópart Intercitynek viszont visszaesett a szabad bejárata, 400 méterre állt meg egymástól a két vonat.
Öt hónappal a februári, 57 halálos áldozatot követelő vasúti balesetet követően helyezték üzembe a korszerű rendszert, valamint a láriszai központi forgalomirányító központot a Lárisza–Platí szakaszon.
Már mindkét vágányt használhatják a vonatok, a Budapest–Szolnok–Békéscsaba vonalon visszaállt az eredeti menetrend.
A MÁV is megerősítette a hírt: számos mellékvonalon buszok válthatják az egyre inkább gyengélkedő Bz-motorkocsikat, akár már augusztus elsejétől!
A kár 1,28 milliárd forint, sérült egy tolatómunkás, egy Kiss és egy Traxx is.
Egy halálos áldozata van eddig a szerencsétlenségnek, a buszsofőr, aki nekiütközött az előtte lévő Flixbusznak. Hetvenen megsérültek.
A motorkocsi kisiklott az ütközéstől.
A baleset helyszínén a nagyteljesítményű daruval folyamatosan dolgoznak. A bal vágányban lévő vágányhibát sikerült kijavítani, így a daru is használhatja a vágányt, szabadon mozoghat a további munkálatokhoz.
A békéscsabai vonalon Tiszatenyő és Mezőtúr között, Kétpónál hétfőn is dolgoznak a műszaki mentésen, a kisiklott kocsik beemelésén és a pálya helyreállításán.