További erősödést tapasztalhatunk az európai fuvarpiacon, és ezt a TimoCom, Európa legnagyobb fuvarozói platformjának barométere is alátámasztja. Már a második negyedév is emelkedést mutatott, ennek egyik oka vélhetően a vakáció volt: az emberek sokat utaztak és többet fogyasztottak, ami felélénkítette a közlekedési és szállítmányozási ágazatot – magyarázza Gunnar Gburek, a TimoCom szóvivője.

A növekvő tendencia átcsúszott a harmadik negyedévre: a szállítási fuvarok aránya meghaladta a rendelkezésre álló raktér kapacitást, ami szeptemberben 71:29 volt. A Német Statisztikai Hivatal szerint Németország júliusban 8 százalékkal többet exportált az előző év azonos időszakához képest, s ez hatással volt a szállítmányozásra is. Mint ahogyan májusban, szeptemberben is 78 százalékos áruszállítást regisztráltak, így az arany ősz minden bizonnyal meghozza a rakományban gazdag októbert is. Ez az arány jelentősen meghaladja a korábbi éveket (2015: 52 százalék és 2016: 61 százalék).

Gunnar Gburek pozitív kilátásokkal tekint az idei év utolsó negyedére is: – A nagy mennyiségű áruforgalom előnyt jelent a szállítási szolgáltatók számára. Ám a munka volumenét növelni kell, hogy a tempó ne lassuljon.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!