Travolta 707-ese megúszta Irmát, jövőre repül át Ausztráliába

iho   ·   2017.09.24. 08:45
cim

Egy világhírű figura, egyben jeles repülőember, és egy ikonikus repülőgép: valahogy így tarthattuk számon John Travolta és az ő Boeing 707-ese párosát. Tavasszal került a címlapokra a hír: a filmszínész az ausztrál HARS, vagyis Historical Aircraft Restoration Society alapítványnak adományozza a gépét, azután, hogy a Qantas nagyköveteként repült vele jónéhányszor a világban, többek közt Ausztráliába is áthozta a gépet a légitársaság fennállása 90. évfordulóján tartott ünnepségekre.

Travolta otthona a Jumbolair, az Egyesült Államok egyik ismert, szépen kiépített repülőtér-városkája, ott tartja gépeit egy remek komplexumban, ami lakóház és hangár, sőt, terminál is egyben, a 707-esről és más gépeiről a személyzet, köztük a tulajdonos, fedett utashídféléken át juthat kényelmesen bármelyik gépből a luxusotthonába.

Travolta gépe: történelmi jelentőségű 707-es

A hatvanas években elsősorban az interkontinentális légiközlekedést forradalmasító négyhajtóművesből polgári üzemeltetésben már csak elvétve repül néhány. Ez a szépfestésű 707-es történelmi jelentőségű példánya a típusnak: ez volt az első, Ausztráliában üzembe helyezett sugárhajtású utasszállító. Most már nem Jumbolair lakója, hanem néhány hónapja egy másik floridai reptéren (Brunswick Golden Isles) várakozik, feltehetően épp azért, mert ott az átrepülésre könnyebb felkészíteni, inkább megvannak hozzá a műszaki feltételek.

Az elmúlt napokban azért jelentek meg újabb híradások, mert sokan, egyébként a HARS vezetői és aktív vagy nyugállományú önkéntes szakértői is aggódtak, vajon megúszta-e a gép Irma hurrikán látogatását. A kérdésre egyelőre egy rövid válasz érkezett, vagyis: igen, a 707-esnek nem esett baja, a részletek nem ismeretesek, tehát nem tudni, hogyan: vajon elrepítette-e Travolta valahová északra a veszély elől, vagy Floridában esetleg egy hangár gyomrában sikerült-e átvészelnie a hatalmas vihart.

Jumbolair, a Travolta-birtok, még a 707-essel

A gép a friss hírek szerint ennek ellenére idén már nem kelhet át Ausztráliába. Ráadásul az is szóba került, hogy a 707-est még egy ideig Amerikában tartják, hogy kiállítsák az év legnagyobb szokásos repülőtalálkozóján, Oshkoshban, és csak utána kelne át a nagy vizeken.

Travolta saját nyilatkozatából az vehető ki, hogy a gépet alaposan kezelésbe kell venni ahhoz, hogy lerepülje ezt az utat, miközben érdekes mód az alapítvány mérnökcsapata, amely épp a hurrikán előtti napokban vizsgálta át a gépet, állítja, remek állapotban van a 707-es, és igazából Travolta forgatási beosztásán múlik, mikor repülik át, merthogy ezt a színész-pilóta nélkül (megvan már a kapitányi képesítése is a típusra) elképzelhetetlen lenne.

A történet tehát gyaníthatóan arról is szól, hogyan oszlanak meg a költségek, merthogy a gép most már igazából az adományozott, a HARS tulajdona, ezzel együtt az alapítvány felől úgy fogalmaznak, Travolta hozza rendbe a 707-est. Az biztos, hogy csak az üzemanyagköltség negyedmillió dollárra rúg, és az is kiderült, a gép az elmúlt két évben alig repült: ez egyben talán magyarázat is lehet az adományozásra.

Kiképzés közben, a légierő 707-es szimulátorában

Nem valószínű, hogy pénz hiánya diktálta a döntést, de egy igazi repülőember nyilván némi lelkiismeret-furdalással kell, hogy elismerje, nem jó, ha egy, a birtokában lévő gépet sokig hagyja a földön, akár mert nincs ideje, akár mert nincs energiája sűrűbben repültetni, akár mert az üzemeltetése, ami egy négyhajtóműves utasszállító esetében amúgy sem kis feladat, a kora előrehaladtával még bonyolultabb, még nehezebb, még drágább.

A HARS egyike a legkomolyabb repüléstörténeti emlékek megőrzésével foglalkozó szervezeteknek világviszonylatban is. A Sydneytől délre lévő múzeum legnagyobb gépe egy ugyancsak ex-Qantas 747-400-as, amely már nem repül, de némi pénz fizetése ellenében a gépet áram alá helyezik, és egy Jumbo-pilóta idegenvezetésével bárki be is ülhet a jobb vagy bal első ülésbe, úgy ismerkedve a fülke összes kapcsolójával, kezelő szervével. Az óriásgép érkezéséről az Illawarra Regional repülőtér rövid és kesekeny pályájára 2015-ben portálunk is beszámolt.

Olyan különleges darabok is vannak a statikus kiállítás közelről megtekinthető gépei között, mint az F-111-es: az amerikai mellett csak az ausztrál légierő tartotta szolgálatban a variaszárrnyú bombázót. A restaurálandó gépek listáján szerepel például egy Me-108 Taiphoon, és egy LET Morava.

A gép és kapitánya, a Qantas-nagykövet

Az egyik legszebb repülőképes gépük pedig a negyvenes évek gyönyörű négy csillagmotoros utasszállítója, egy Lockheed Constellation: a gépet teljesen leamortizáltan kapták egy sivatagi tárolóból, és restaurálták, Travolta is repült vele. A 707-essel válna azonban igazán teljessé a gyűjtemény, hiszen a nagy hatótávolságú flottában ez a típus szolgált a Conniek után és a Jumbók előtt.

A Travolta-féle szövegből az a remény érzékelhető, jó lenne, ha a szervezet a Connie-hoz hasonlóan repülőképes állapotban őrizné meg a Qantas majd Travolta tulajdonolta Boeing 707-est. Ami azért nem igazán valószínű, mert a múzeumnak helyet adó reptér már a 747-es érkezésekor is láthatóan kicsi volt ehhez, a Jumbo két külső hajtóműve már a fű fölött futott, rendszeres fel- és leszállások feltehetően a 707-essel sem számítanának rutinfeladatnak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.