Az Uttar Prades államban található nagyvárosba két metróvonalat terveznek, összesen harmincnégy kilométer pályahosszal. A huszonhárom kilométer hosszúnak megálmodott első metróvonal huszonkét állomást köt majd össze, melyek közül csak három lesz a talajszint alatt. Az új szolgáltatást kezdetben várhatóan naponta négyszázharmincezer utas veszi majd igénybe, de az üzemeltető Lucknow Metro Rail Corporation (LMRC) reményei szerint 2030-ra már egymilliónál is több utast szállíthatnak majd a szerelvények.

A nyolc és fél kilométer hosszú első fázishoz 2015 szeptemberében százötven millió euróért húsz új, négykocsis Metropolis-vonatot vásárolt az Alstomtól az LMRC. A 2,9 méter széles szerelvények részben Indiában készültek: a tervezés Bengaluruban (Bangalor), a készre szerelés pedig Sri Cityben és Kojambuttúrban (Coimbatore) zajlott, az indiai kormány hazai gazdaságot támogató „Make in India”, azaz „Állítsd elő Indiában!” kampányának részeként. Az Alstom-vonatok 186 hosszirányban elhelyezett ülőhelyet kínálnak, továbbá két elkülönített rész áll a mozgáskorlátozottak rendelkezésére is.

Az indiai Lakhnau (Lucknow) első metróvonalán az Alstom négykocsis Metropolis-szerelvényei álltak üzembe (fotó: Alstom)

A szerelvények kinézete egyfajta tisztelgés Lakhnau kulturális gazdagsága előtt: az orr-rész a város legfontosabb műemlékeit hivatott jelképezni, többek között a Bara Imambara gyülekezeti csarnokot, az Asafi mecsetet és a Rumi Darwaza kaput. Az alsó rész V-formája dinamizmust és gyorsaságot sugall, a kifejezetten modern festést pedig a lakhnaui tradicionális kasmírkészítés inspirálta.

Lakhnau Kocsín után a második város Indiában, ahol az Alstom az Urbalis elnevezésű számítógép-vezérelt vonatbefolyásolási rendszerét (CBTC) telepítette a metróvonal forgalmának felügyeletéhez. A rendszert a francia vállalat bengalurui és franciaországi Saint-Ouen-i üzemegységei közösen állította elő.

Az Alstom jelenleg több indiai nagyvárosban – például Csennaiban és Kocsínban – is részt vesz metróprojektekben: a korszerű járművek az Ándhra Prades államban található Sri City-i üzemegységből gördülnek ki. Kocsínban, Lakhnauban, Bengaluruban, Csennaiban, Dzsaipurban és Delhiben pedig jelzőberendezéseket és más infrastrukturális szolgáltatásokat építenek ki.

Az Alstom eddig összesen ötezernél is több Metropolis-kocsit értékesített a világ több mint húsz városába, ezzel a világ egyik legnagyobb metrószerelvény-gyártója. A Metropolis-platform variálhatóságának köszönhetően az Alstom minden városnak egyedi igényekre szabható járműveket kínál, melyek magas utaskomfortot, valamint az energiafogyasztás és az életciklus-költségek optimalizálására törekvő innovatív megoldásokat biztosítanak.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!