Ünnep önjáró trolival

iho   ·   2013.12.16. 07:30
IMG_8589__131215_MAN_troli_Obuda__400

Idén 80 éves a fővárosi trolibusz-közlekedés, amelynek emlékére december 14–15-én (szombat–vasárnap) ünnepi menet közlekedett Óbudán az első budapesti trolibusz útvonalán. A jeles évforduló alkalmából egy MAN NGE típusú trolibusz önjáró üzemmódban fordult napi hatszor a Vörösvári út és az Óbudai temető megállók között.

Érkezik a troli, a Vörösvári útig még segítséggel, így kicsit haladósabb<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(képek: Vörös Attila)

Az MAN járműben dízelaggregátor dolgozik ilyenkor, sík terepen akár 25 kilométer per órával is száguldhat a troli, a Bécsi út emelkedőjén azonban inkább csak kínlódott. Visszaúton a temetői emelkedőt csak lendületből tudta megmászni, a járművezetőnek itt eléggé kellett figyelnie. Elmondása szerint szombaton minden fordulóra összejött 8–10 közlekedésbarát, vasárnap a trolifelvonulás egy kicsit elszívta az érdeklődést.

Sajnos az ünnepi menet nem folytathatott utascserét, csak a két végállomáson nyithatott ajtót. Pedig majd minden megállóban lett volna néhány utas, akiknek jól jött volna a plusz hétvégi teljesítmény. A temető után a troli az Óbudai buszgarázsban fordult meg, utasainak ezt a járműtelepen kívül kellett megvárnia.

Száguldás úgy hússzal

Magyarország első, hosszú időn át működő trolibuszvonalán nyolcvan éve 1933. december 16-án indult el a forgalom. A mai III. kerület külső része akkor még nem épült ki, szántóföldek, téglagyárak és azok bányagödrei váltották egymást, ideális helyszín volt a BSZKRT számára egy kísérleti üzem telepítésére. Emellett fontos úticél volt az új óbudai temető átadása, ahova – egy szerződés alapján – a BSZKRT-nak villamosjáratot kellett volna indítani. Anyagi nehézségek miatt azonban a villamosnál lényegesen olcsóbb trolibuszvonal mellett döntöttek – írja az iho egy korábbi, a vonal történelmét alaposan feldolgozó cikkében.

Önjár a troli

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek