A miniszterelnök a hírek szerint felháborodott. Államtitkári szintről származó információk szerint Orbán Viktor bekérette a listát, amelyből kiderül, hogy a vasúttársaságnál kik és mekkora összegben vesznek fel jutalmat.

A közelmúltban nem ez az első hasonló eset. Két másik, szintén súlyos veszteséggel küzdő állami, illetve önkormányzati közlekedési cégnél is osztottak év végi jutalmat.

A MÁV-csoport vezetőinek fizetése és prémiumkerete egy 2009-es törvény szerint nyilvános adat, így a számok fellelhetők a vasút honlapján, bár eldugva, nem igazán informatív cím alatt. (Adatszolgáltatás a 2009. évi CXXII. tv alapján a 2011. november 21-ei állapotnak megfelelően - MÁV Zrt.)

Ebből kiderül, hogy például Szarvas Ferencet, a MÁV elnök-vezérigazgatóját a havi bruttó kétmillió forintos személyi alapbérének maximum 80 százaléka, azaz 12-szer 1,6 millió, azaz 19,2 millió forint illeti meg éves prémiumként. A vezérigazgató-helyetteseknél (Dr. Mosóczi László, Petrilla György, Koncz Zoltán) a szorzó ugyancsak 0,8, de a kisebb fizetés (1,85 millió) miatt 17,76 millió forint a keret. Az alacsonyabb beosztásokban maximum 75 százalék a jutalomkeret, így például Dr. Unger Kornélia vezető jogtanácsos jutalomkerete 12,6 millió, Szarka László kommunikációs igazgatóé 10,08 millió forint.

Úgy tudni, hogy a prémiumot évente több részletben fizetik, de a legnagyobb összeg az év végén szokásos. Ez technikailag januárban érkezik meg a vezetőkhöz.

Ugyancsak a MÁV-csoportot érintő hír, hogy a MÁV Zrt. csütörtök esti igazgatósági ülésén a késői órákba nyúlóan volt terítéken a vasúttársaság szervezeti átalakulásának kérdése. Figyelemre méltó fejlemény, hogy a korábbi, sürgősnek ítélt és átfogónak beharangozott változásokkal szemben a jelek szerint – legalábbis még egy ideig – a járművek karbantartását végző MÁV-Gépészet önálló marad. (Erre egyébként Szarvas Ferenc célzott is a napokban az újságíróknak egy beszélgetésen.) Úgy tűnik tehát, egyelőre nem alakul meg a „szuper-MÁV-Start” olyan formában, ahogy azt korábban képzelték. Legfeljebb a mozdonyokat üzemeltető MÁV-Trakció kerül a Starthoz.