Érezhetően fejlődik a Tisza-tó környékének turizmusa, az itt elköltött pénzek egyedülállóan egyszerre szinte mindenki érdekeit szolgálják. A fürdőzők, pecások, sportolók számára évről-évre egyre vonzóbb célpont a tó. A bringások például azért is szeretik, mert a tó (ami valójában egy mesterséges víztározó, egy ember alkotta vadrezervátum) töltésén végig viszonylag jó minőségű aszfalton körbe lehet tekerni a csaknem 70 kilométeres rövidebb távot. Két nagy hiányossága van a tótúrának: az egyik, hogy Poroszlótól északra nem igazán érdemes elindulni. Egyrészt nincs végig leaszfaltozva a töltés, másrészt csak a tiszadorogmai komppal lehet átjutni a Tisza túlpartjára. A másik nagy hiányosság pedig a Poroszló és Tiszafüred közti szakasz, ahol eddig nem volt bicikliút és részben a szervizúton, részben a forgalmas 33-as számú főúton lehetett csak közlekedni.

A hiányzó rész – az északi kiskört nem számítva (maps.google.com)

Pedig ez az egyik legérdekesebb része a tókörnek: van egy Tisza-híd és további két nagyobb híd a tó (illetve hagyományból Eger- és a Szomorka-patakként hivatkoznak a részre), plusz egy kisebb a X-es öblítőcsatorna fölött. Itt egy szűkebb mesterséges részen halad a 33-as út és az extra hangulatos 108-as vonal, bőven van látnivaló. De az élményt jelentősen csorbítja, hogy közben az autóforgalomra is kell figyelni, már ha elég bátor a kerékpáros a főúton közlekedéshez. Érdekesség, hogy a másik legérdekesebb szakasz a tó másik végén, a kiskörei zsilipnél szintén elég rossz állapotú, bár itt legalább csak az aszfalt veri szét a biciklit, a gát szervizútja gyér forgalmú. A kerékpárosoknak, gyalogosoknak szabad az átjárás, de a gépjárműveknek engedélyhez kötött, így a többségük inkább a pár száz méterre lejjebb levő felújított Tisza-hidat használják. Ez egyébként szintén különleges, hiszen hazánk utolsó közúti-vasúti hídja, ráadásul egynyomú, így csak váltakozó irányban mehet rajta a forgalom – amit a MÁV baktere irányít a vasúti fénysorompókkal!

Autósok, bringások és egy különvonat az érintett részen 2017-ben. A képre kattintva galéria nyílik! (fotók: Vörös Attila)

A folyamatosan növekvő igények miatt 2018 nyarán elhatározták, hogy végre megépül a bicikliút a 33-as főút mentén. A projekt során a 33-as főút Tisza-hídjához hozzáépítenek egy új, konzolos tartókon nyugvó, 279 méter hosszú acélszerkezetet. Az Eger-patak és a Szomorka-patak fölé egy-egy új acélhíd kerül, az Öblítő-csatorna fölé pedig egy különleges, hat méter hosszú, nyitható szerkezetű híd készül. A nettó 3 milliárd 135 millió 121 ezer 221 forint értékű fejlesztést az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Zrt. beruházásában, hazai forrásból a Hódút Kft. építi meg. A tavalyi évben a tervezési szakasz mellett jutott idő némi bozótirtásra és földmunkára, de az építkezés dandárját 2019-ben kezdték el. Jelenleg a szárazföldi részek földmunkáinak a végefelé járnak, illetve a patakhidak alépítményi munkáinál tartanak. A leglátványosabb rész pedig a nagy Tisza-híd melletti placcon figyelhető meg: a kerékpáros hidakat itt szerelik össze. Nézzék végig képriportunkat, az ígéret szerint már idén boldogan tekerhetünk majd az új bringaúton!

Készülnek a hídszerkezetek Tiszafüred közelében

A hidak látványterveit itt tudják megnézni.

* *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!