Visszatért a kék Szergej Délegyházára

Vörös Attila   ·   2014.05.14. 14:45
400__670___IMG_3574

A 628 168-as kék Szergej néhány éve sokat dolgozott Délegyházán, az Eurocom napi két sódervonatát húzta az iparvágányon az állomás és a bánya között. Most a Train Hungary szerelvényeivel ingázik ugyanitt hetente többször is, és a taksonyi rakodásnál is ő mozgatja a kocsikat.

Rakodás Délegyházán<br>A képre kattintva galéria nyílik!<br>(fotók: Vörös Attila)

A Kárpát Vasút 2013 tavaszán vásárolta meg a 001-es kék Szergejt. A mozdony M62-168-as pályaszámon látta meg a napvilágot, a MÁV Hajdú Kft-nél az A62 001, később a 4062 001-es azonosítót kapta. A Kárpát Vasútnál visszakapta a régi pályaszámát, de M62 helyett már 628-at festettek rá.

Huszonöt rakott kocsival rombol a bányából Délegyháza állomás felé a 168-as Szergej

A mozdony a Kárpát Vasútnál egy gyors gatyába rázást követően hamar elkezdett termelni. Idénre tervezték a B-vizsgáját Dombóváron, ami egyelőre tolódik, de az utóbbi hetekben azért gépészetileg kicsit rendbe rakták az öreg Szergejt. Információink szerint a teljes felújítás után a gép bordó lesz, és a 21-es Nohabhoz hasonlóan megkapja a magyar trikolórt dísznek.

Az Eurocomnál még 4062 001 pályaszámon a futott a gép. A kép Délegyházán készült 2009-ben

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek