Vitézy Dávid: minden alapot nélkülöz a vádaskodás

MTI/iho   ·   2015.02.07. 09:23

Vitézy Dávid Dabóczi Kálmán vezérigazgató közleményére reagált, amelyben az áll: a közlekedési társaság üzleti titok megsértésének megalapozott gyanúja miatt az igazgatóság döntése alapján feljelentette a VI. és VII. Kerületi Ügyészségen a BKK korábbi vezérigazgatóját. A BKK a rendelkezésére álló hivatalos dokumentumok alapján megállapította, hogy Vitézy Dávid munkaviszonyának megszűnésekor nem tett eleget a társaság adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzatában foglalt kötelezettségének – közölték. Hozzátették: valószínűsíthető, hogy a volt vezérigazgató jogosulatlanul birtokol adatvagyont, amely megvalósíthatja az üzleti titoksértés bűntettét, alkalmas lehet vagyoni hátrány okozására, jogtalan előnyszerzésre.

A BKK korábbi vezetője – aki a társaság megalapításától, 2010 októberétől 2014. december 31-ig töltötte be a vezérigazgatói posztot – közleményében azt írta: 2014. december 3-án, miután a Fővárosi Közgyűlés az azonnali hatályú felmentéséről döntött, vezetői értekezletet tartott, ahol felkérte minden szakterület vezetőit az átadás-átvételi dokumentációk elkészítésére. A szakterületi vezetők teljességi nyilatkozatot adtak. Az átadás-átvételi dokumentációt a késő esti órákban mindkét fél aláírta, és a dokumentációból egy-egy példány az ilyenkor szokásos módon a társaság, az átadó és az átvevő birtokába került – tette hozzá.

Vitézy Dávid hangsúlyozta: távozása óta sem ebben, sem más ügyben sem a Fővárosi Önkormányzat bármely vezetője, sem a BKK Zrt. új vezetője nem kereste, hivatalos megkeresést sem írásban, sem más módon nem kapott. Továbbá nem kérték, hogy bármilyen, az átadás-átvétel során keletkezett dokumentumot semmisítsen meg vagy adjon át.

Kijelentette: az átadás-átvételi dokumentációt semmilyen célra nem használta fel, abból semmilyen haszna nem származott és az egyáltalán nem tartalmaz olyan eredeti dokumentumot, amely a BKK-nál ne volna fellelhető. A közlemény minden alapot nélkülöző vádaskodás – írta. „A budapesti közlekedés fejlesztéséért dolgoztam az elmúlt négy évben, és soha nem tennék olyat, ami árt az éveken át általam vezetett társaságnak vagy Budapest közlekedésének” – áll a közleményben.

Vitézy Dávid megjegyezte: december 3-án hozzávetőlegesen reggel 9 órától éjfélig állt idő rendelkezésére a mintegy 120 milliárd forintnyi európai uniós fejlesztést megvalósító, és évi több mint 150 milliárd forinttal gazdálkodó BKK Zrt. vezetését átadni úgy, hogy ne adjon alapot éveken át arra való hivatkozásra, hogy az átadáskor nem hívta fel valamilyen fontos körülményre a figyelmet.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a BKK közpénzből működő gazdálkodó társaság, amely eleve nem kezel minősített adatokat, gazdálkodásának adatai közérdekűek, versenytársa pedig Budapest közlekedésszervezőjeként nincs. Mivel „sem Tarlós Istvánról, sem a városvezetés más tagjáról nincs okom feltételezni efféle lejáratási kísérletet”, bizonyára valamiféle megfelelési kényszer, túlbuzgóság állhat a „feljelentgetés” mögött az új cégvezetés részéről – vélekedett Vitézy Dávid.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek