Ismét pendliznek a tiszaújvárosi vonatok
Képes élménybeszámoló a kedden újraindult első járatokról.
Képes élménybeszámoló a kedden újraindult első járatokról.
Kétórás ütemben pendliznek a vonatok Miskolc és Tiszaújváros között. A megyeszékhelyen IC-csatlakozás érhető el Budapest felé és felől, utóbbi városban pedig helyi MÁVBusz hord rá a járatokra. Kedden délután öt órától meg is ünneplik az újranyitást.
Jelentősen növeli a vonatok hosszát a MÁV-csoport, de a HÉV-ek és a Volán-járatok esetében is sűrítésekkel készülnek. Budapestről mentesítő vonat indul Békéscsabára, Debrecenen át Nyíregyházára, Egerbe és Miskolcra, Pécsre, a GYSEV pedig Győrön át Sopronba indít pluszjáratot.
Szeptember elsejétől megújult, utasközpontú szolgáltatási koncepcióval indul újra a vasúti személyszállítás a Miskolc–Tiszaújváros vonalon.
Az egykori M424,5002 pályaszámú masina Kazinbarcikáig merészkedett miskolci honából.
A baranyai kisvárosba augusztus elsejétől, a borsodi iparvárosba pedig szeptember elsejétől lehet majd ismét eljutni vasúttal, kétóránként.
Május 27-étől jelentős pályakarbantartási munkálatokba kezd a MÁV a Miskolcot Nyíregyházával összekötő vasúti szakaszon. Az augusztus végéig tartó ideiglenes menetrend során az IC-ket elvágják Miskolcon, Szerencs és Sátoraljaújhely felé átszállással, Szerencs és Nyíregyháza között pótlóbusszal lehet majd utazni.
Cirmosok, azaz 433-as sorozatú, korszerűsített Szilik költöznek Dombóvárról az északkeleti vármegyeszékhelyre.
Április 3-án a LÁEV mahócai szárnyvonalán várják a kicsiket és nagyokat.
A húsz csuklós járművet a TS Hungaria szereli készre Miskolcon, a kocsik kerékpárojait is ők állították elő.
Az M5-ös idén is pillanatok alatt rendet rakott a miskolci síneken.
A MÁV Igazgatósága elfogadta Hegyi Zsolt MÁV-vezér javaslatát: 860 milliárdra bővült a pályafelújításokra fordítható saját forrás.
A járatok november 29-e és december 19-e között nem közlekednek, a Mikulásvonat viszi a prímet.
Jönnek a bérmozdonyok, országosan megcsappan a V43-asok száma. Jövőre újabb „vérengzés” várható.
A VasúTTúrák december 6-án megszervezi idei harmadik nagyvasúti különvonatát: az 1001-es Szilivel és három retró Bhv kocsival látogatnak el Tiszapalkonyára, valamint a bükkábrányi és a Visontai kombináthoz vezető iparvágányokra.