Miskolc és Kaposvár felé is lehet már Okosjeggyel utazni
Március elsejétől a Tokaj, a Hernád-Zemplén és a Kaposvár felé közlekedő intercitykre is váltható a jelentős kedvezményeket nyújtó jegytípus.
Március elsejétől a Tokaj, a Hernád-Zemplén és a Kaposvár felé közlekedő intercitykre is váltható a jelentős kedvezményeket nyújtó jegytípus.
Az Y-híd, az új körforgalom és a Vörösmarty utca négysávossá bővítésével – valamint a kapcsolódó beruházások jövő tavaszi befejezésével – megszűnnek a környéken csúcsidőben jelentkező torlódások és egyszerűbbé válik a Tiszai pályaudvar megközelítése.
A tavalyi rekordévet sajnos visszaesés követte a buszbeszerzésben.
Szombaton elindultak a vonatok a frissen felújított Lillafüredi Kisvasúton, mi pedig végigfotóztuk.
Az utóbbi idők legösszetettebb, Miskolcot érintő infrastrukturális beruházása készült el.
A 750 millió forint értékű csúcstechnológiás berendezés éves szinten harminc százalékkal, ötezer vasúti kerékpárral növeli a Rail Cargo Hungariához tartozó vasúti járműjavító produktivitását.
A nyári hőség és az augusztus végi kistokaji siklás jelentősen rontotta a miskolci fővonal állapotát, a menetrend gyakorlatilag tarthatatlan. A MÁV a helyreállítás mellett a sebességkorlátozások mértékének csökkentésén is dolgozik.
Az utóbbi idők legösszetettebb, Miskolcot érintő infrastrukturális beruházása az Y-híd megvalósítása, a Vörösmarty utca négysávosítása és a turbó körforgalom megépítése a Vörösmarty és a Király utcák keresztezésében. Itt tart most a kivitelezés.
Hanyadik vagon siklott? Persze, hogy a tizenharmadik! A vezér nem vette észre, hogy leugrott a sínről, hetekig tart a helyreállítás.
A MÁV-Volán-csoport idén tizenöt településen huszonegy helyszínnel csatlakozott a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozathoz: többek között Szegeden, Miskolcon, Nagykanizsán, Szentesen, Szombathelyen, Szolnokon és Debrecenben várják az érdeklődőket.
A város életének valószínűleg legsikeresebb, legszebb légirendezvénye épp az volt, amikor lezárult a repülőtér története. A megoldás remélhetőleg Sajópetri...
Az első járaton meglepően sokan utaztak.
A tervek szerint talán utoljára. De vajon még mindig gazdaságosan üzemeltethetők?
Az M30-as sztráda a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) és a Via Carpathia, vagyis a Kelet-európai gyorsforgalmi folyosónak is része.
Hamarosan elkészül a Miskolc-Dorottya utca állomás és Diósgyőr-Majláth forgalmi telep közötti városi szakasz nagyobb része.