Határidőre elkészült a miskolci fővonal felújítása

iho/vasút   ·   2024.12.05. 11:00
80as_felujitas

A munkálatoknak köszönhetően kevesebb lesz a késés, a menetidő pedig akár öt perccel is rövidülhet. A végleges sebességemelésre a tavaszi utómunkálatokat követően kerülhet sor.

Az ígért határidőre, december 4-ére befejezte a miskolci, 80-as számú fővonal 27 kilométeres szakaszán a bal vágány felújítását a MÁV, melynek köszönhetően Miskolc-Tiszai és Mezőkeresztes-Mezőnyárád állomások között húsz kilométeren szűnnek meg a sebességkorlátozások, kapacitáskorlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok, így visszaállt az eredeti menetrend. Az utasok december 5-étől a felújítás előtt megszokott módon utazhatnak munkahelyükre vagy iskolába, illetve az adventi és az ünnepi időszakban a szeretteikhez.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) által meghirdetett ötpontos közlekedési akcióterv részeként zajló munkálatok során az elmúlt három hónapban 27 kilométeres vágányszakaszon 46 ezer betonaljat, azok alatt pedig több mint 105 ezer tonna zúzott követ rostáltak és cseréltek az ágyazatban. Teljesen kicserélték az ágyazatot 1,3 kilométeren, továbbá összesen ötszáz, egyenként százhúsz méteres úgynevezett hosszúsínszálat építettek be hatvan kilométernyi vágányon. Befejezték tizenkét híd állagmegóvó szigetelését és tíz átjáró karbantartását, részleges felújítását is.

A naponta átlagosan másfél kilométert haladó vágányfelújítást száz–százhúsz, közúton és vasúton is használható rakodógépek, munkagép, kötött pályán közlekedő korszerű vasúti pályaépítő- és karbantartó gépláncok végezték el, műszakonként éjjel-nappal 250 szakember közreműködésével.

A MÁV saját forrásából finanszírozott, mintegy 18 milliárd forintba kerülő beruházását a korszerű SMD felépítménycserélő óriás géplánc is segítette, gyorsította mindkét ütemben. A munkagép naponta mintegy másfél kilométeres vágányhosszt haladt, cserélve a felépítmény részeit, a síneket és a vasbetonaljakat. A hatszáz méter hosszú géplánc alkalmas fa- és betonalj elbontására és új aljak előre meghatározott, egyenlő távolságú lerakására, valamint hosszúsínek fektetésére is.

A MÁV-csoport köszöni az utasok és az árufuvarozó partnerek türelmét és megértését, valamint a felújításon dolgozók munkáját!

Jövő évben, várhatóan április végéig azokat az utómunkálatokat is elvégzik majd, amelyekre a téli időszak hőmérséklete miatt jelenleg nincs mód, így például a felújított szakaszon a vágány úgynevezett semleges hőmérsékletének kialakítását, ágyazatpótlást, a vágányok és a felsővezetékek utószabályozását, valamint a vízelvezető árkok és a hídmeder takarítását. Az októberben befejezett Miskolc–Emőd szakaszon már száz kilométer per órára lehetett emelni a megengedett maximális sebességet, a szabályozás elvégzése után, a menetrendváltástól pedig várhatóan százhúszra növelik tempót. Az Emőd és Mezőkeresztes-Mezőnyárád közötti szakaszon várhatóan december közepén végzik el a szabályozást, amely a száz kilométer per órás sebességre emeléshez szükséges, addig ezen a részen még csak nyolcvannal haladhatnak a vonatok. A most befejezett szakaszon a százhúszra történő sebességemelés jövő év elején várható. Ezen vonalszakasz egyes állomásain megszüntették a pontszerű, rövidebb szakaszokat érintő sebességkorlátozásokat is. A további munkálatok már nem fognak az elmúlt három hónapban tapasztalthoz hasonló mértékű kényelmetlenséget, menetrendmódosításokat okozni.

Amellett, hogy a miskolci fővonal előírt, rendszeres karbantartását továbbra is elvégzik, a következő öt évben a Hatvan és Füzesabony közötti szakaszt is felújítja a MÁV, amely szerepel az ötpontos akcióterv pályafejlesztési programjában; a tervezési eljárás előkészítését már meg is kezdték.

A december 15-ei menetrendváltástól a Budapest–Hatvan–Miskolc és a Miskolc–Hidasnémeti (90-es) vasútvonalon néhány perccel módosul számos vonat menetrendje a jobb csatlakozások, valamint a Budapest és Kassa között közlekedő Hernád Intercityk és a Budapest–Miskolc–Debrecen–Budapest között járó Tokaj Intercityk pontosságának javítása céljából.

Az utasoknak érdemes előre tájékozódni az indulási időkről a MÁV applikációban, az EMMA-ban vagy az Elvirán.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek