Fénytörés Miskolcon
Sajátos megvilágításba helyezi BAZ vármegye székhelyének közúti helyzetét a tény, hogy öt napon másodszor hajtott gépjármű a fényvillamos, a 202-es ČKD Tatra KT8D5-ös elé.
Az első baleset a múlt héten csütörtökön történt (azon a héten már harmadszor járt rá a rúd miskolci villamosra – az adventire idén először), a kocsi szerencsére nem sérült meg annyira, hogy ki kelljen vonnia forgalomból. Vasárnap technikai meghibásodás miatt nem szállított egy ideig utasokat, ezúttal pedig a Gyula utcánál a Győri kapuban, nem adta meg neki az elsőbbséget egy kisbusz (képünkön a leszállított utasok). Az MVK közlése szerint ekkor sem esett jelentősebb kár a 202-es Tatrában, így az kedden ismét részt vehet a forgalomban.
Az idei a 13. alkalom, hogy útnak indul a miskolci adventi villamos. A hatásosan fénylő jármű nemcsak Miskolc, de Európa egyik legnépszerűbb karácsonyi látványossága: eddig hétszer nyerte el az Európa legszebb adventi villamosa kitüntető címét. A versenyt idén is meghirdették, 12 ország 36 villamosa között dől el az elsőség. Szavazni 2025. január 1-jén 18:00 óráig lehet ezen a linken.
Miskolc fényvillamosa ezen a télen 2025. január 6-áig közlekedik.
(fotó: Miskolc Most Facebook-csoport)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!