A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. (DDKK) szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a Budapest Lízing Zrt. által finanszírozott negyven Credo Econell EN12 és tizenkét Credo Inovell IC12 típusú buszt hatvan napon belül kell leszállítania a Kravtex-Kühne Csoportnak az erről szóló, szerdán aláírt szerződés értelmében. A közlekedési központ a vételárat nem közölte, kitért ugyanakkor arra, hogy a járművekből Tolna megyébe huszonnégy, Baranyába tizenhat, Somogyba tizenkettő kerül, ahol regionális feladatokat látnak el.

A könnyűszerkezetű, Euro 6-os motorral, robotizált sebességváltóval, légkondicionálóval, modern utastájékoztató rendszerrel felszerelt, környezetbarát autóbuszok átlagosan tizenöt-harminc százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak a vállalat jelenleg használt járműveinél. A társaság az elmúlt években kizárólag magyar autóbuszokat vásárolt és helyezett forgalomba. Az új járművek hozzájárulnak a szolgáltatási színvonal és az utasok elégedettségének növeléséhez, a cég fejlődéséhez.

A Kravtex-Kühne cégcsoport az ÉNYKK-nak eladott hatvankét Econell és Inovell után a DDKK-nak is szállít ötvenkét új Credót (fotó: Credo Bus & Coach)

A DDKK autóbusz-beszerzése összhangban áll az elöregedett hazai buszpark cseréjével, és azzal a kormányzati stratégiával, amely három év múlva évente ezres nagyságrendű hazai gyártmányú autóbusz beszerzését irányozza elő. A most vásárolt autóbuszokat a Kravtex-Kühne Csoport Mosonmagyaróváron és Győrben gyártja, így az üzlet több száz magyar munkahely megőrzéséhez járul hozzá. A Credo autóbuszok árarányos magyar értékhányada a kategóriájukban kiemelkedő, a legmagasabb a hazai gyártmányok között, ugyanis megközelíti a nyolcvan százalékot. Mind az első, mind a hátsó futómű a győri Rába terméke, a sebességváltó a ZF Hungária egri gyárában készül, az ablaküvegek Orosházáról, a padló és a műanyag burkolatok pedig a Graboplast győri üzeméből származnak.

A Kravtex-Kühne Csoport buszai ezzel ismét eláraszják a Dunántúlt: a vállalat alig néhány hete adott el összesen hatvankét új Credót (tizenkilenc, alacsony belépésű Econellt és negyvenkét, normál padlómagasságú Inovellt) az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt-nek (ÉNYKK). A cégcsoport ráadásul tizenhárom méteres, nyújtott szóló buszok prototípusainak gyártását is megkezdi a nemzeti buszgyártási stratégia nyomán várható piaci lehetőségek reményében.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!