Egy személyes vallomás az interjú előtt: beszélgetőtársam, Punka György, repüléstörténész és egykori ballonpilóta, tanúja és egyben krónikása volt a magyar hőlégballonozás megszületésének, majd néhány évvel később, 1984-ben avató kapitánya volt az én első hőlégballonos repülésemnek.

Ott térdeltem előtte és az őcsényi nemzetközi találkozó egész mezőnye előtt, kaptam földet a fejemre („íme a föld, ami bennünket visszafogad”) egy pörkölést az amúgy se sok hajamból („íme a tűz, ami a légbe emel minket”), majd egy kis pezsgőt az egészre, meg egy díszes okiratot, amelyben a „Báró Szotyolamezei” előnevet adományozta a kapitány, merthogy egy napraforgótáblán szálltunk le.

Eme emlékek örömteli birtokosaként kicsit meglepett, hogy az én 1984-es avatásom mindössze nyolc évvel azután történt, hogy ez a fantasztikus, különlegesen esztétikus légisport nálunk a világra jött. De mi is történt pontosan 1976 novemberének első napjaiban, és miért nem tudjuk pontosan a dátumot?

– Ekkor emelkedett a levegőbe az első magyar tervezésű hőlégballon: ekkor végezték ennek a légijárműnek a terhelési próbáit. Azért nem tudjuk pontosan a napját, mert abban az időben senki sem gondolt arra, hogy ez valaha történelem lesz. A mindennapok egyik eseménye volt, és senki sem szánt időt arra, hogy ezeket a történéseket dokumentálja.

Az első próbálkozások egyike (fotó: Kézdi Miklós)

– A ballonozás akkor az Egyesült Államokban már bevett sport volt, és annak nyomán indult meg a fantáziája néhány magyarnak, közelebbről a Repülőgépes Szolgálat néhány szerelőjének.

– Igen, a MÉM Repülőgépes Szolgálata, és ezt méltatlanul el is felejtették jó néhányan, úttörő szerepet játszott többek között ennek a ma már egész Európában népszerű sportágnak a megalapozásában. Az Élet és Tudomány egyik számában jelent meg egy cikk, amely az akkori amerikai ballonkísérleteket tárgyalta, és ez annyira felkeltette a figyelmét az RSZ egyik szerelőjének, Gulyás Gézának, akit ma az újkori hőlégballon-repülés magyarországi atyjának tekintünk, hogy modellkísérletekbe kezdett Kaposvárott. És ezek a próbálkozások Fazekas József műszaki igazgató támogatásával vezettek az első magyar tervezésű, magyar gyártású hőlégballon elkészültéhez.

– A lajstromjele HA-001 volt, a neve pedig Pannónia.

– Eleinte Hungáriának keresztelték volna, de ennek valahogy nem volt elég jó hangzása abban az időben, ezért lett Pannónia.

– Ránézésre is nagyon más ez a ballon, mint amit mostanság látunk találkozókon, versenyeken.

Pannónia (fotó: Vona István)

– Tulajdonképpen csak képek alapján próbálták kitalálni az akkori tervezők, Vona István fiatal mérnök és társai, milyen is legyen. És ilyenre sikerült. Akkoriban még nagyon keveset tudtak arról, hogyan is lehetne egy ballont megépíteni, a kupolát varrni, hogyan működik a szerkezete, hogyan megy bele a meleg levegő, hogyan lehet szabályozni a levegő mennyiségét, oldalán nyílik-e vagy a tetején, hogyan függesszük fel a kosarat, de még azt sem volt biztos, hogy mit függesszünk föl rá. A Repülőgépes Szolgálat az akkori kor repülőgépeivel foglalkozott, tehát főként alumínium szerkezetekkel dolgozott, és ezért úgy gondolták, hogy a kosarát is abból lenne a legegyszerűbb megépíteni: a repülőgép is nagy szilárdságú szerkezet, ennek is jó lesz. Aztán később jöttek rá, hogy jobb lesz a nádfonat, mert a szegecses kötések a földet éréskor elpattogtak. Sok ilyen buktatója volt a ballon tervezésének és elkészítésének. Olyan apró gondok voltak, hogy miből legyen a ballon: nagyjából tudták, hogy valamilyen műanyagból, de hogy az hol kapható, gyárt-e Magyarországon valaki ilyet, mennyire legyen hőálló, mennyire legyen ellenálló a Nap sugárzásnak, milyen kötésrendszereket kell alkalmazni, hogyan kell fűteni a levegőben – eleinte disznóperzselésre használt gázégőt használtak – milyen felfüggesztő rendszereket kell alkalmazni: ezt mind-mind ki kellett találni.

– És ki is találták, sőt, a nyolcvanas években a ballonozás lett a sárkányrepülés mellett az a sport, amely meglepően gyorsan kiterebélyesedett Magyarországon, gyorsan lett tábora. Talán azért is, mert a repülésnek az egyéb ágai nehezebben voltak hozzáférhetők.

Cilinderben Gulyás Géza, valamint Jávor Pál és Jávor Emese stílszerű öltözékben

– Én másképp magyarázom a ballonozás sikerét. Egyrészt ezt a sportágat két tőkeerős és szándékában is erős repülővállalat patronálta. Az egyik a Repülőgépes Szolgálat volt, a maga több mint száz repülőbrigádjával, rengeteg szakemberével. A másik pedig a Malév, amely az elsők között állt mellé. Akkoriban úgy tűnt, hogy a ballonozás gazdasági oldalát is meg lehet alapozni magával a repüléssel: annak idején végrehajtottunk olyan feladatokat, mint meliorációs térkép készítése, légifényképezés lassan repülő ballonból, Paks légterében a szennyezettség mérése, szóval nagyon sok mindent csináltak ezek a ballonok gazdasági céllal is, nemcsak sportként.

No és ami a legérdekesebb: nemcsak a sportág megalapozásában voltunk elsők az akkori vasfüggöny mögötti országok között, sőt talán egész Európában, hanem a gyártásban is. Mi voltunk az elsők, akik Európában ballont gyártottunk, az összes többi országban import ballonokat használtak Amerikából, Angliából.

– Volt tehát egy nagyszerű felfutása ennek a sportágnak, most viszont mintha nem lenne annyira népes a ballontalálkozók mezőnye. Portálunk is közölt beszámolókat arról is, mennyire nehéz összehozni egy-egy versenyt: mostanság mintha más lenne a légkör a ballonok körül.

Egycsövű égő, alumínium-kosár (fotó: Kézdi Miklós)

– Amikor a rendszerváltás megtörtént, ami gazdasági váltással is járt, nekem volt egy olyan érzésem, mint aktív ballonosnak, hogy megáll az idő. Nos, nem állt meg az idő, csak megváltoztak a körülmények. Azok a nagy versenyek, amiket annak idején Magyarországon is szerveztünk, valóban elmúltak. A ballonok száma különösebben nem csökkent, több, mint száz ballonnal most is benne vagyunk az élmezőnyben, de tudomásul kell venni, hogy a ballonozás, mint általában a repülősportok, nem olcsó. Akkor sem volt olcsó, de akkor persze támogatta a sportszövetség, támogatták a különböző vállalatok, ma pedig mindent saját zsebből vagy pedig szponzorokkal kell megoldani. Ez jelentősen megnehezíti a dolgot. De azért nemzeti bajnokságot rendeznek Magyarországon, nálunk volt tavaly az Európa-bajnokság, több mint száz ballon vett részt rajta, és továbbra is vannak nemzetközi hírű találkozók, ma is elég szép létszámmal. Szerencsére nem következett be a visszaesés, legalábbis nem olyan mértékben, ahogy én gondoltam annak idején.

– Mi a szép más repülési formákhoz képest ebben a furcsa, kissé atavisztikus játékban? Mintha visszamennénk a repülés történetében: olyan repülőeszközt használunk, amit igazából alig tudunk irányítani, csak a szerint sodródunk, ahogyan szelek fújnak a különböző rétegekben. Mi a szépsége és melyik volt számodra, ballonkapitány számára, a legszebb repülés?

Mai modern ballonok egy éjszakai bemutatón (fotók: Márványi Emese)

– Mindenki számára más. Másképp szép az utasnak és a pilótának és másképp a követőknek. Ez egy közösségi sport, közösségi játék: akik a levegőbe emelkednek, nagyon sok embernek köszönhetik, hogy ezt megtehetik – azoknak, akik segítik őket, amikor fölállítják a szerkezetet a földön, tartják a ballon száját, fogják a kupolát, hogy el ne emelkedjék a földről, aztán jönnek utánunk kocsival, hogy amikor leszállunk, összeszedjenek bennünket. A szép benne az, hogy ezt meg tudjuk köszönni egymásnak. És amit mi látunk, megosztjuk az utasainkkal, fölvisszük magunkkal azokat is, akik fizikailag vagy más szempontból nem képesek arra, hogy szakszolgálati engedélyt szerezzenek. Megmutatjuk, milyen szép a táj, amikor rendkívül lassan lebegünk fölötte, milyen szépen tudjuk változtatni a magasságot, nullától ezer méterig.

Nagy élményem volt többek között az is, amikor te is velünk voltál, és olyan alacsonyan repültünk, hogy szembepöfögött velünk a traktor, át tudtunk emelkedni fölötte, és integettünk a traktorosnak, aki döbbenten nézett ránk. Vagy amikor Hajdúszoboszlón fölszálltam, és ezer méterről ráláttam az erdélyi hegyekre. Vagy a Velencei-tónál repülve utasainknak megmutattam a Balatont és a lemenő nap fénye megcsillant a vízen. Címerezhetjük a kukoricát, szedhetünk lombot tavaszi fákról, ezek mind gyönyörű élmények, olyan pillanatok, amiket kizárólag egy nagy ballon alá függesztett kosárban, csendesen sodródva élhet át az ember.

Leszállás alkonyatkor, szép fények egy szép repülés után

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!