A Mikulás hozta, és már közlekedik is!

iho   ·   2016.12.13. 18:45
00kicsi

A MÁV-Start az immár 123 Flirtjével a világ legnagyobb flottáját üzemelteti a típusból. A történet maga a kétezres évek elejére nyúlik vissza. A svájci gyártó egy bemutató szerelvénye 2005-ben járt Magyarországon, bumfordi orrával és fehér színével egyből a Delfin becenevet kapta. Már a tesztmenetek előtt, 2004. április 30-án kiírták a közbeszerzést 30+30 korszerű motorvonat szállítására, a Stadler – több forduló után, például a második helyezett Bombardier jogorvoslati kérelmét követően – végül 2006 márciusában kötött szerződést a magyar vasúttársasággal.

Az utolsó, százhuszonharmadik Flirt Kőbánya-Kispesten (Kemsei Zoltán felvételei)

A járműbeszerzésen kívül a tender része volt a karbantartó bázis kialakítása is, a választás a felajánlott helyszínek közül Pusztaszabolcsra esett. Az első két szerelvény szóló és csatolt üzemben 2006 decemberében kezdte próbafutását a magyar vasútvonalakon, 2007 márciusa és 2008 áprilisa között mind a harminc megrendelt motorvonat hatósági vizsgát tett. A szerződésben szereplő, plusz harmincas opciót is azonnal lehívta a MÁV, 2010 elejére már hatvan Flirt közlekedett idehaza. Az új motorvonatok hazai sikere ösztönözte a Stadlert a szolnoki vasúti járműgyár megalapításában.

Az Európai Unió vasúti fejlesztésre elkülönített, 600 milliárd forintos keretéből újabb negyvenkét Flirt érkezett a MÁV-Starthoz, ezek az új színterv szerinti, kék-fehér-sárga fényezésben álltak forgalomba 2014 végéig. 2015. június 23-án újabb huszonegy, a Közop és az IKOP-keretek terhére beszerzendő Flirtről döntött a MÁV-Start, amelyek utolsó példánya (2016. december 6-i revíziós dátummal) napjainkban állt forgalomba.

A Mikulás hozta? Nézzék csak a revíziós dátumot!

Időközben tíz (6+4) Stadler Flirt motorvonat érkezett a GYSEV-hez is, ezzel az altípus magyarországi beszerzése befejezettnek is tekinthető, a dunántúli vasúttársaság következő beszerzése már az újabb, Flirt 3-as típus tíz példányát jelenti, a MÁV-Starthoz pedig feltehetőleg emeletes motorvonatok érkeznek hamarosan.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek