A vasút mellé tervezik átrakni a tatai buszpályaudvart

MTI   ·   2013.03.30. 09:15

Tata önkormányzata 90 millió forintot nyert el az új helyi közösségi közlekedési központ megtervezésére, a beruházás keretében a vasútállomás mellé telepítenék a buszpályaudvart – közölte a város polgármestere.

Michl József tájékoztatása szerint a támogatást a mintegy kétmilliárd forintos beruházás megvalósíthatósági és hatástanulmányának elkészítésére használhatják fel.

A fejlesztés célja, hogy a tatai kistérség mintegy 40 ezer lakója élvezhesse a közúti és vasúti közlekedés hatékonyabb összekapcsolásának előnyeit, illetve csökkenjen az utazással töltött idő és növekedjen a közösségi közlekedési eszközök kihasználtsága.

Az előzetes elképzelések szerint a városközpontból a vasútállomás közelébe telepítik át a tatai buszpályaudvart, ezzel jelentős autóforgalmat szüntetnének meg a sűrűn lakott területeken, valamint enyhítenék a parkolási gondokat.

A MÁV és a Vértes Volán bevonásával tervezett létesítmény mellé új autó- és kerékpárparkolókat építenének, valamint a hosszú távú tervekben szerepel egy bevásárlóközpont létesítése is.

Kapcsolódó hírek