Az idén százharminc éve átadott Szabadka (Subotica)–Zenta (Senta)–Óbecse (Stari Bečej) vasútvonalon már jó néhány kilométernyi pálya újult meg az idén: a munkálatok májusban gyorsultak fel a Szabadka és Zenta közötti szakaszon.

Haladnak a délvidéki pályafelújítások, Orom állomás jó része már át is épült, többek között a képen látható 1-es váltó. A képre kattintva a szerző felvételeiből készült galéria nyílik

Orom állomáson egész komolyan veszik a vasútfelújítást. Az állomásépület új tetőfedést kapott, továbbá minden ajtót és ablakot kicseréltek: a régi, korhadtak helyébe, műanyag ajtók és ablakok kerültek. Ami az állomási vágányzatot illeti, a  második és az átmenő, harmadik vágányt, valamint az állomáson található négy kitérőt teljes egészében kicserélték. Mivel az első vágányt is felszedték, valószínűleg azt is kicserélik.

Gőzerővel zajlik a nyíltvonali vágánycsere is, a betonaljak és a sínek már Völgyes megállóhelyet is elérték. Szaggatott ütemben ugyan, de érkezik a zúzottkő is. A kivitelezőtől kapott információk szerint így, hogy elértek a vonal körülbelüli felét, lassan átköltöztetik a gépeket és magát a munkavonatot alkotó vasúti kocsikat Zentára. Ennek jele, hogy már a zentai állomás áruraktára mellett sorakozik négy lakókonténer, és ott parkol a cég kétéltű gépe is, az első vágányon pedig az irodának berendezett vagon, az üzemanyagszállító tartálykocsi, valamint a lánctalpas tológép szállítására használt vagon. Mindezeken kívül három nyergesvontatónyi új betonalj is várja a beépítést.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!