Átadták a 471-es főút Hajdúsámsont elkerülő szakaszát

iho/közút   ·   2018.12.19. 18:45
400px_hajdusamson_elkerulo

A hetvenhárom kilométer hosszú 471-es főút több mint harminc kilométere Hajdú-Bihar megyéhez tartozik. A Hajdúsámson és Nyíradony közötti, megerősített szakaszt 2017 augusztusa óta használhatják a közlekedők, a Debrecenhez legközelebb eső szakasz kapacitásbővítése idén szeptemberben kezdődött meg.

A Hajdúsámsont elkerülő szakasz építése 2016-ban kezdődött. A beruházás során 8,6 kilométer hosszú, új nyomvonalú, kétszer egy sávos pálya épült, amely két helyen, felüljáróval keresztezi a 110-es számú Debrecen–Nyírbátor–Mátészalka vasútvonalat. Az elkerülő út és a Fő utca, valamint a 4902-es út találkozásainál körforgalmi csomópontokat, az elkerülő út végszelvényének közelében pedig egy  járműosztályozós csomópontot alakítottak ki. A beruházásnak köszönhetően Hajdúsámson mentesül a városon keresztülhaladó jelentős, napi körülbelül kilencezer járműtől, melyből ötszáz nehézgépjármű, továbbá nyolc-tíz perccel csökken az eljutási idő Debrecen és Nyíradony, valamint Mátészalka között. A fejlesztéssel biztonságosabbá válik a közlekedés, a lakóterület elkerülésével pedig javul a város életminősége, és csökken a város légszennyezettsége.

Már használhatják az autósok a 471-es főút hajdúsámsoni elkerülő szakaszát, mely jócskán tehermentesíti a hajdúsági várost az átmenő forgalom alól (fotó: NIF Zrt.)

Mivel Magyarországon egyre fontosabb szerepet tölt be az úthálózat védelme az infrastruktúrakezeléssel kapcsolatos feladatok között, ezért az új útszakasz mindkét oldalán tengelysúlymérő öblök segítik a túlsúlyos gépjárművek kiszűrését.

Az elkerülő út építése a meglévő földútrendszerben is beavatkozásokat jelentett: a földterületek megközelíthetősége érdekében összesen 5,7 kilométer hosszban javították ki, valamint mechanikai stabilizációval ellátott szakasszal egészítették ki. A beruházás során összesen mintegy 383 ezer köbméter földet mozgattak meg, közel 16 ezer 200 köbméter aszfaltot építettek be, a közlekedők biztonságát pedig több mint tizennyolc kilométer szalagkorlát szolgálja.

A nettó 8,3 milliárd forint értékű fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) megbízásából, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházásában, hazai forrás felhasználásával valósult meg a KE-Víz 21 Zrt. és a Zemplénkő Kft. által.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek