Tovább fejlődik a szerb vasúthálózat
A 2027-ig megvalósítani tervezett beruházásokról a szerb elnök Aleksandar Vučić számolt be nemrég.
A 2027-ig megvalósítani tervezett beruházásokról a szerb elnök Aleksandar Vučić számolt be nemrég.
A hétkilométeres, föld alatti pályaszakasz és a Belfiore vasútállomás 2,7 milliárd euróból valósulhat meg, várhatóan 2028-ra.
Az innsbrucki elkerülőszakasszal együtt 64 kilométer hosszú műtárgy a világ leghosszabb földalatti vasúti alagútjaként nem csak Olaszországnak és Ausztriának lesz fontos. De hogy is állnak a munkálatok?
Befejeződtek a 8-as számú főút Veszprém déli elkerülő projekt Litéri csomópont és a Füredi csomópont közötti, második szakaszának építési munkálatai, így az elkerülő egy újabb részét vehették birtokba a közlekedők.
Az 53-as számú főút, Soltvadkert elkerülő szakaszának építése a tavaszi munkakezdést követően terv szerint, ütemezetten halad. A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően a lakosok biztonságosabban közlekedhetnek majd, és ezzel egyidejűleg csökken Soltvadkert zajterhelése, valamint légszennyezettségi értékei is.
A 8-as főút Litéri és Budapesti csomópontja között építettek meg új, kétszer két sávos pályát.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló szeptember 30-ától október 6-áig.
Átadták a 338-as főút utolsó, közel nyolc kilométeres szakaszát is.
A készültség jelenleg nyolcvan százalékos, a tervek szerint ősszel vehetik birtokba az autósok.
A 2,3 kilométer hosszú keleti elkerülő útnak köszönhetően a környező települések mentesülnek az áthaladó teherforgalomtól.