Bővülő gyorsforgalmi úthálózat, Adria-csőd – ez történt a héten a közlekedésben

iho   ·   2019.10.06. 18:00
400px_m2_kesz
Százharminc éves a 142-es vonal. 1889. július 8-án indult meg a forgalom a Budapest–Lajosmizse vonalon, ennek megünneplésére különvonat ment vasárnap Budapestről Lajosmizsére és vissza. A járatot a vonal menti települések önkormányzatai rendelték meg a MÁV Nosztalgia Kft.-től és közösen finanszírozták. A tizenhárom, vegyes típusú nosztalgiakocsikból álló szerelvényt a Nosztalgia M61 001-es Nohabja húzta.

Több napnyi ideiglenes üzemszünetet követően, pénzügyi nehézségek miatt csődött jelentett hétfőn a szlovéniai Adria Airways (kép forrása: Adria Airways Facebook-oldala)

Becsődölt az Adria Airways is. Ezt a hetet is egy légitársaság leállásának hírével kellett indítanunk: miután a szlovéniai Adria Airways fizetésképtelenség miatt múlt hét kedd óta több mint négyszáz járatát törölte és gépei többségét leállította, hétfőn csődöt jelentett. A légitársaság összeomlása súlyosan érinti Szlovénia gazdaságát és a turistaipart. Az állami megbízottak a Lufthansával tárgyaltak a járatok helyettesítésről, a németek egyelőre azokon a vonalakon szerveznek járatokat, amelyeket az Adria a Lufthansának repült code-share megállapodások keretében.

Hamarosan bezár a kelenföldi állomásépület. A pénztárak a romos csarnokból már le is költöztek a 4-es metró hatalmas aluljárójába. Mivel a pályaudvar alatt áthaladó, nagy forgalmú folyosón a büfék is sokkal jobban megélnek, mint fent, az állomásépületben, így a jegyautomatákat is oda volt racionális telepíteni. A MÁV-tól megtudtuk: vizsgálják az épület jövőbeni hasznosításának lehetőségeit annak érdekében, hogy a műemléki védettség alatt álló épület megújulva, megszépülve kereskedelmi, kulturális, vagy más közfunkciók befogadásával működhessen. Az épület felújítására az új funkció kiválasztását követően kerülhet sor.

Hamarosan bezár a romos állapotban lévő, de műemléki védettségű kelenföldi állomásépület. A MÁV-Start a jegypénztárakat már le is költöztette az M4-es metró aluljárójába (fotó: Vörös Attila)

Több gyorsforgalmi útszakaszt is átadtak a héten a forgalomnak. Először, kedden az M2-es Budapest és Vác közötti, közel húsz kilométer hosszú, kétszer két sávosra kiszélesített szakaszát adták át. A közel harmincmilliárdból megvalósított fejlesztés biztonságosabbá teszi a közlekedést a térségben. Szerdán pedig az elmúlt jó néhány év legnagyobb egyszeri gyorsforgalmi útfejlesztése is elkészült: az M44-es Kondoros és Tiszakürt között, hatvankét kilométeren lett autózható, nettó 145 milliárd forintból. A beruházásnak köszönhetően közel fél órával csökkenhet a közúti menetidő Békéscsaba és Budapest között. Szintén szerdán vehettek birtokba az autósok Nyíregyháza nyugati elkerülőjéből további 7,9 kilométernyi kétszer egy sávos pályát. Ezzel a nyírszőlősi városrész, valamint a megyeszékhely északnyugati térségében található települések is közvetlen gyorsforgalmi kapcsolatba kerültek az M3-as autópályával. A fejlesztés 9,2 milliárd forintba került.

Lezuhant egy veterán B-17-es, hét halott. Valószínűleg motorhiba miatt csapódott az Egyesült Államokbeli Connecticut államban található Hartford Bradley International repülőterébe az N93012 lajstromjelű, még a második világháború idejéből származó B17-es bombázógép szerdán. A hiba már felszállás közben jelentkezhetett, mert a gép nagyon nehezen emelkedett, még a kétszázötven méteres magasságot sem érte el. A gépen tíz utas és háromfőnyi személyzet volt, közülük heten meghaltak, a többiek súlyos égési sérüléseket szenvedtek. Hárman a földön lévők közül is megsérültek.

Hatvankét kilométeres folyamatos gyorsforgalmi útszakasz adtak át az M44-essel (fotó: NIF Zrt.)

Dübörög a Regiojet vasúti ága. A Student Agency Csoporthoz tartozó Regiojet cseh magánvasút 2019 első félévében már 102 millió cseh korona (1,3 milliárd forint) nyereséget termelt, körülbelül annyit, mint a teljes 2018-as évben. A vasúttársaság bevétele 905 millió koronát (11,8 milliárd forintot) tett ki az idei év első hat hónapjában. A kiváló eredmények főként a nemzetközi járatok nyereségességének köszönhető. A magánvasút fő tevékenyége a Prága–Ostrava–Kassa és a Prága–Brno–Bécs/Pozsony nemzetközi vonalakra összpontosul, de a belföldi viszonylatok is erősek, például Prága és Opava között. A Regiojet vonatain 2019 első hat hónapjában 3,1 millióan utaztak, ami tizenkét százalékos utasszám-növekedést jelent a tavaly ilyenkor mért adatokkal összevetve.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek