Átadták a 260-as számú főút Sajószentpétert elkerülő szakaszát

MTI/iho   ·   2023.12.22. 13:00
260_elkerulo_1

A 26-os főút 10,6 kilométer hosszú, új nyomvonalon kialakított, kétszer egysávos elkerülője közel 30 milliárd forintból épült meg.

A fejlesztés a több mint ötmilliárd forintból korszerűsített Kazincbarcika–Múcsony összekötő úthoz kapcsolódik.

A 260-as főút Sajószentpéter–Berente elkerülő szakaszának körforgalma Sajószentpéter közelében (fotók: MTI / Komka Péter)

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) parlamenti államtitkára, Csepreghy Nándor az útszakasz ünnepélyes átadóján elmondta: a fejlesztéssel célegyenesbe ért a gyorsforgalmi úthálózat elérhetővé tétele Magyarországon. Egy útátadás egyszerre fontos műszaki eredmény és egy szemléletet, messzebbre mutató szándékot is tükröz. Magyarország kormánya 2010-ben azt a célt tűzte maga elé, hogy a fővárosban és nagyvárosokban hozzáférhető közszolgáltatásokat elérhetővé tegye az ország minden lakója számára. Az egyik legfontosabb ezek közül a mobilitás lehetőségének megteremtése, mely fontos szerepet játszik abban, hogy boldogulásuk érdekében az embereknek ne kelljen elhagyniuk lakóhelyüket. A kabinet olyan úthálózat-fejlesztésbe kezdett, mely minden településről fél órán belül elérhetővé teszi a gyorsforgalmi úthálózatot. Az elmúlt tizenkét évben ez mintegy 98 százalékban teljesült, és várhatóan 2026-ig a még hiányzó néhány település összeköttetése is kiépül.

A gyorsforgalmi útfejlesztés „a keleti és nyugati világ határán fekvő Magyarország átvivő állomás funkcióját is erősítette” e két térség kereskedelmében. Amíg 2010-ben csak három autópálya érte el az országhatárt, ma már kilenc, és jövőre eléri a tízet ez a szám. Ezzel párhuzamosan az ÉKM olyan útfelújítási programot indított, amely a járásközpontok megközelíthetőségét hivatott javítani.

A 260-as számú főút új elkerülő szakasza Sajószentpéter közelében, madártávlatból

A Sajószentpéter–Berente elkerülő út megépülése egy közel húszéves program része. Az erre fordított költségvetési források egy térség minden lakójának életét teszik könnyebbé nap mint nap, növelve az érintett települések megtartóképességét, utat nyitva további fejlődésük előtt.

Az átadás során elhangzott: az elkerülő szakasz átadása nem csupán a települést tehermentesíti az átmenő forgalomtól és teszi ezzel gyorsabbá, biztonságosabbá a közlekedést, élhetőbbé a várost, árvízvédelmi szempontból is nagy jelentőségű.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek