Bréking: újraindulnak a komlói és tiszaújvárosi vonatok!
A baranyai kisvárosba augusztus elsejétől, a borsodi iparvárosba pedig szeptember elsejétől lehet majd ismét eljutni vasúttal, kétóránként.
A baranyai kisvárosba augusztus elsejétől, a borsodi iparvárosba pedig szeptember elsejétől lehet majd ismét eljutni vasúttal, kétóránként.
Május 27-étől jelentős pályakarbantartási munkálatokba kezd a MÁV a Miskolcot Nyíregyházával összekötő vasúti szakaszon. Az augusztus végéig tartó ideiglenes menetrend során az IC-ket elvágják Miskolcon, Szerencs és Sátoraljaújhely felé átszállással, Szerencs és Nyíregyháza között pótlóbusszal lehet majd utazni.
A MÁV-csoport május 27-e és augusztus 30-a között teljes kizárás mellett végzi el a 80-as és 100c számú vasútvonalak több szakaszának emelt szintű karbantartását.
A VasúTTúrák december 6-án megszervezi idei harmadik nagyvasúti különvonatát: az 1001-es Szilivel és három retró Bhv kocsival látogatnak el Tiszapalkonyára, valamint a bükkábrányi és a Visontai kombináthoz vezető iparvágányokra.
Az augusztusi inflációs adat alapján 2026-ban 4,3 százalékkal drágulnak a díjak, öt vármegyében azonban olcsóbb lesz autópályán közlekedni.
A turisztikai kisvasút június 21-én, 16 és 21 óra között folyamatos programokkal várja az érdeklődőket a miskolci Diósgyőr-Majláth forgalmi telepen.
Június 7-e és 9-e között ünnepi, sűrített menetrend lesz érvényben.
Ismét retróhétvégét rendeztek Miskolc és Ózd között a 92-es vonalon: főszerepben a hatvanéves Szergejek.
A vonali villany-hibrid mozdony Sajóbábony és Miskolc között elvégzett, zéró helyi kibocsátású tesztje vasúttörténeti jelentőségű.
Az Északerdő Zrt. május 24-én, szombaton különvonatokkal ünnepli a Lillafüredi Állami Erdei Vasút (LÁEV) kisvasúti napját.
Pályafelújítási munkálatok miatt április 13-án, vasárnap nem közlekednek a menetrend szerinti vonatok.
Pálházán már március 15-én elindultak a keskeny nyomközű szerelvények, a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton pedig április 5-ével kezdődik meg a tavaszi szezon.
A megújult csomópont az M30-as autópálya Szikszó és Miskolc közötti szakaszának lezárása miatti torlódások enyhítését szolgálja.
Nyíregyháza, Debrecen és Miskolc térsége új löketet kaphat logisztikai fejlesztések terén, amihez az orosz–ukrán háborús helyzet javulása járulhat hozzá érdemben, de a térségben várható úthálózat-fejlesztések és ipari beruházások szintén a fellendülést támogathatják.
A Miskolc City Airport megkapta az engedélyt az új, polgári célú, speciális repülőtér kialakítására.