Fontos elkerülő épül meg az Alföldön Soltvadkertnél

iho/közút   ·   2022.10.27. 15:00
00_soltvadkerti_elkerulo

Az 53-as számú főút, Soltvadkert elkerülő szakaszának építése a tavaszi munkakezdést követően terv szerint, ütemezetten halad. A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően a lakosok biztonságosabban közlekedhetnek majd, és ezzel egyidejűleg csökken Soltvadkert zajterhelése, valamint légszennyezettségi értékei is.

A beruházással Soltvadkert északi elkerülő szakaszán

  • öt körforgalom,
  • egy különszintű vasúti keresztezés,
  • egy nyolcszáz méter hosszú bekötőút és
  • egy kerékpáros aluljáró épül,

valamint mobil csoportos ellenőrző pontokat is építenek a projektben. Az elkerülő út megépítésével jelentősen csillapodik a település belterületi szakaszán az átmenő forgalom.

A 8,8 kilométer hosszú nyomvonal az 53–54-es főutak meglévő körforgalma után indul kis ívvel az országos jelentőségű lápterület minél kisebb érintettsége miatt. Ezt követően a nyomvonal külön szinten keresztezi a 150-es Budapest–Kelebia-vasútvonalat, amit egy körforgalom, amitől nyolcszáz méter hosszú, települést bekötő útszakasz épül meg. Az elkerülő út a csomópontot követően egy nagysugarú ívvel keleti irányba fordul, keresztezi a Vadkerti-tóhoz vezető utat, ahol szintén épül egy körforgalom, ahol a kerékpárutat is átvezetik. Ezt a körforgalmat követően az elkerülő út jobb ívvel fordul, és eléri a meglévő Kecskemét irányába haladó 54-es főutat, ahol szintén építenek egy körforgalmat. Ezután, közel két kilométer hosszú egyenes szakasszal és egy jobb ívvel közelíti meg a nyomvonal az 5405-ös j. Soltvadkert–Kiskunmajsa–Szeged összekötő utat, ahol szintén körforgalom épül. A körforgalomból a tervezett szakasz egy bal ívvel a meglévő 53-as főúthoz visszaköt egy körforgalmi csomóponttal.

Az 53–54-es főút jelenlegi vasút átjárója megszűnik, ezért kell az útpálya átépítése. Az 53–54-es főutak meglévő körforgalma és a megszüntetendő vasúti átjáró közötti szakasz szervizútként fog a továbbiakban funkcionálni.

Soltvadkert elkerülő szakasza keresztezi a 150-es Budapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia vasútvonalat. A híd felszerkezeti hossza 46,89 méter. A híd szerkezeti rendszere: kétnyílású, háromtámaszú, előregyártott előfeszített vasbeton hídgerendákkal együttdolgozó vasbeton pályalemezes híd.

Az elkerülő utak nyomvonalán a kerékpárút-átvezetések érdekében a kerékpárutak korrekciójára is szükség van. Az új, teljes pályaszerkezet szabványos keresztmetszeti kialakítással épül a beavatkozási szakasz végén a meglévő állapothoz igazodva.

A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, hazai forrásból valósul meg. A kivitelezést a SOLTÚT Kft. végzi nettó 15 milliárd 800 millió forintból.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek