HH S-Bahn Botox-kúrán

Melles Kristóf   ·   2011.07.12. 15:00
title

Hamburg büszke arra, hogy a Hanza-városok szövetségének tagja volt, ezért az itteni autók is HH (Hansestadt Hamburg) kezdetű rendszámmal közlekednek, fennen hirdetve a tényt. A gyorsvasúti közlekedés több lábon áll, mint azt a helyi közlekedési szövetség térképein a felirat is mutatja: „Schnellbahnverkehr HVV USAR”. Az előbbi egyértelműen a metrót, a másik az S-Bahnt, a legutolsó a regionális vonatokat, míg az előtte lévő pedig az AKN-t jelöli. Ez a vasúttársaság dízel elővárosi vonatait 20 percenként közlekedteti, részlegesen kétvágányú pályáin, így indokolt a besorolás. Sőt, egy ideig a dízel-villamos motorvonatai S-Bahnként bejöttek a helyi főpályaudvarig. A dízel-villamos motorvonatokat felszerelték áramszedő papuccsal is, és így rámehettek a gyorsvasúti pályára, de ez a szolgáltatás tavaly megszűnt.

A hamburgi gyorsvasúti térkép. A regionális vonatok dízelesek vagy pedig váltakozó feszültségű villanymozdony mozgatja őket. Az U-Bahn és az S-Bahn is harmadik sínes. Az utóbbi esetében a Fischbek–Stade szakasz a kivétel, ahol a többi vonattal egy pályán, 15 kV 16,7 Hz-es delej mozgatja őket
(forrás: <a href=

Dízelmotorvonat érkezett a harmadik sínes S-Bahn pályán. Nem ijedősek, hiszen a reggeli csúcsban egyrészről kevesebb a pályakapacitás, másrészt pedig a 2x3 kocsis S-Bahnok között egy alig több, mint 30 méteres dízelmotorvonat más kapacitást képvisel. Az AKN szereti az utasai átszállásmenetes kényelmét, s ameddig a többletköltségeket fedezte a tartomány, addig közlekedtette ezeket a sűrítővonatokat Hamburg Hauptbahnhofig
(fotó: AKN Eisenbahn AG)

A hamburgi S-Bahn 1907 óta közlekedik, és 1934 óta, – a berlini példát követve– használja 1200 voltos feszültségi rendszerét. Az S-Bahnok kevés kivételtől eltekintve külön vágányokon közlekednek a többi vonattól. 2007 óta adott a lehetőség, hogy nagyvasúti, 15 kV 16, 7 Hz-es felsővezetéki rendszer mellett is közlekedjenek. Az S3-as vonal stadei hosszabbítása már így történt, de ehhez drága módosítások voltak szükségesek a 474-es sorozatú motorvonatokon. A háromkocsis vonatok középső mellékkocsijának alvázára függesztették a plusz transzformátort, míg tetejére szerelték az áramszedőt. A kétáramnemes motorvonatok jelzése a 474.3 alsorozatra módosult, és 42 vonatok számlál, míg az át nem alakítottak hetvenen maradtak. A 474-esen kívül még a régebbi 472-esek is üzemben vannak, a négy állandó és két kiegészítő vonalat számláló hálózaton.

Két 474-es fog közre egy AKN VT 2E-t, az eidelstedti elágazó műtárgynál
(fotó: AKN Eisenbahn AG)

474-es itt még külön pályán az egyéb nagyvasúti járművektől
(fotó: Sebastian Koppehel)

Sorozatszámmal nem járó változtatást jelent a legutóbbi, amely élettartam közbeni ráncfelvarrásnak titulálható. A belső téren változtatnak a vandálbiztos üléshuzatok felszerelésével, a biztonságérzetet hivatott megnövelni a teljes motorvonat átjárhatóvá tétele.  Az északon is mind melegebbé váló nyarak elviselését könnyíti a klímaberendezés, a való idejű információk biztosításával az utas átszállásának, mobilitás tervezésének komfortja nő meg. Az utazás alatt TV-t is lehet nézni, ámbár ez inkább a reklámok közlésének hatékony módja. Az ülésszám ugyanakkor csökken, hiszen a kerékpárral és babakocsival utazók illetve a fogyatékkal élő érdekében a motorkocsik egyik oldalán, két ajtó között többcélú teret rendeztek be, lehajtható üléssel.

Pantográf a 474-esen. A szűk alagúti űrszelvényből magasra kell emelkednie a szedőnek
(fotó: Arne Wiechern/niederelbe-s-bahn.de)

A felújított szerelvény prototípusa már megfordult a 2010-es Innotrans közlekedési szakkiállításon, most pedig a hamburgi közönségnek mutatta be a közlekedési szövetség és Hamburg tartomány. Az átalakítás költsége a prototípusnál 4 millió euróba került, a jármű a közeljövőben méréseken vesz részt, és az első szériakocsik 2012 folyamán lesznek utasforgalomban.
Az S-Bahn Hamburg évente 220 millió utast szállít, és közben 12,5 millió vonatkilométert teljesít. Figyelemreméltó az átlagsebességük, amely 40 kilométer óránként. Ez több mint kétszerese például a budapesti villamosokénak, de a fővárosi metrónál is jobb érték.

Összehasonlítás az eddigi és az új elrendezés között. Látható, hogy átjárható lesz a teljes szerelvény és az is, hogy a két többcélú tér ellentétes oldalra került
(forrás: DB AG)

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút Városi vasút

Több mint hatszor elmentek már a Holdra: három éve közlekednek a vasútvillamosok Szeged és Hódmezővásárhely között

MÁV/iho   ·   2024.11.29. 17:00

Születésnapját ünnepli az elmúlt időszak legnépszerűbb kötöttpályás fejlesztése: három évvel ezelőtt, 2021. november 29-én kezdte meg utasforgalmi próbaüzemét a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő vasútvillamos. Az utazásszámok folyamatos emelkedést mutatnak, egy átlagos munkanapon mintegy 4600 utazáshoz választják.