Az ezredik Puma a németeké, a honi légierő is ezt repüli majd

iho   ·   2019.09.07. 09:00
cim

Az egyik legnépszerűbb közepes forgószárnyas típus, sikerét az impozáns darabszám is igazolja: az ezredik Super Puma helikoptert a német rendőrségnek adta át a gyártó, a legutóbbi megrendelés negyedik példányként. Nem véletlen az üzemeltető kiválasztása: a szövetségi rendfenntartó erők a típus legnagyobb felhasználója összesen 23 Super Pumával.

Igazából egy gépcsaládról van szó, az alapkonstrukció 1979 óta repült és korábban a jelzése AS332-es volt, mostani két variánsa a H215 és a H225, utóbbi valamivel erősebb hajtóművekkel, nagyobb kapacitással épül, mint az előző. Mindkettőnek van M-jelzésű katonai változata, a 215-ös civil kiadásban 17, a 225-ösé 19 személyes, a „Military” a kisebb gép esetében 22, a nagyobb a belső terében akár 28 katona szállítására képes, a külső maximális teher 4500 illetve 4750 kiló lehet. Némiképp megnövelt a 225-ös rotorjának átmérője, 16,2, a másiké 15,6 méter.

(fotók: Airbus Helicopters)

Mindkét változat igazi többfeladatú forgószárnyas, az egyszerű illetve VIP szállítási feladatokon túl – amelyekbe persze beletartozik az olyan, egyáltalán nem egyszerű szerepkör, mint a tengetri olaj- és gázplatformok kiszolgálása – használatos mentőhelikopterként, illetve tengeri kutató-mentő szolgálatra is, függesztett tartállyal dolgozhat tűzoltóként, vagy végezhet olyan izgalmas feladatokat, mint távvezetékek építése, nem túl könnyű terepviszonyok között.

És persze ami magyar szemmel nézve a legfontosabb: ez lesz a hazai légierő váltótípusa ebben a kategóriában, a szovjet/orosz Mi-8-asok és Mi-17-esek majdani kivonásával. A 16 Super Puma beszerzéséről a szerződést tavaly decemberben írták alá a magyar honvédelmi tárca és az Airbus Helicopters képviselői. Amint akkor megírtuk, a katonai változat különböző csöves fegyverekkel, levegő-föld rakétákkal is felszerelhető, a gép minden napszakban és rossz időjárási körülmények között is repülhető, és alkalmas különleges egységek bevetésének végrehajtására is.

A magyar illetékesek a nagyobb 225-öst választották, az üzlet egyébként azért is fontos, mert ezzel a honi légierő illetve a HM végleg elkötelezte magát az európai forgószárnyasok iránt, hiszen a könnyű  kategóriában húsz H145M típusú gép lép magyar felségjellel szolgálatba, amelyek közül az első már repül is a gyártónál és zajlik a magyar repülő és műszaki személyzetek átképzése a típusra.

A magyar megrendelés komoly eredmény a gyártó számára, az Airbus Helicopters ugyanis igen intenzíven próbálja kivenni a részét a flották modernizációjából a közép- és kelet-európai térségben, a régebbi szovjet technikával felszerelt hadseregek körében. Emlékezetes a fordulatgazdag lengyel helikopter-tender, amelyet az AH először megnyert, majd az újra kiírt versenyt elvesztette a Sikorsky Black Hawk ellenében.

Ugyancsak bizonytalan a tervezett romániai üzlet kimenetele, a probléma lényege, hogy a románok, akik az AS332-est már a Ceausescu-rendszerben is repülték, sőt, összeszerelték és nagyjavították, ugyan néhány éve megkötötték a szerződést a H215.ösök Brassó-vidombáki gyártására, sőt, a gyártócsarnok is felépült, azonban a román védelmi tárca eddig nem tette le a maga várt Puma-megrendelését az asztalra.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.